2022.03.14, 19:56
Elnézte az ívet

Túl gyorsan hajtott be egy útkanyarulatba egy férfi, ő megúszta, de a felesége és a lánya kórházba került.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 47 éves nagylóci férfi ellen, aki egy kanyarban gyorshajtás miatt fának ütközött. A felesége és lánya is súlyos sérüléseket szenvedett. A vád szerint a férfi 2021. június 26-án, 18 óra 20 perckor kifogástalan látási és útviszonyok között vezetett Nagylóc felől Szécsény irányába. A jobb első ülésen utazó 11 éves lánya bekapcsolta biztonsági övét, de a hátul ülő felesége nem.

Egy jobbra ívelő, veszélyes útkanyarulatba – amire jelzőtábla hívja fel a figyelmet, és 60 km/óra sebességkorlátozás van érvényben – a férfi az út vonalvezetéséhez képest eltúlzott, 97-102 km/óra sebességgel haladt be. Emiatt az autó gumiabroncsai tapadásukat vesztették, az autó kisodródott és lehaladt az út menti füves vízelvezető árokba, ahol első részével egy fának ütközött.

A hátul ülő nőt csigolyatörése miatt mentőhelikopterrel, az elöl utazó gyermeket pedig kulcscsonttörése miatt mentőautóval szállították kórházba. A baleset oka az volt, hogy a gépkocsivezető jelentősen túllépte a megengedett sebességet, ugyanis ha 60 km/óra sebességgel haladt volna, a gépkocsi nem sodródott volna ki, így a baleset nem következett volna be.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a járművezető ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon, amelyben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett a nyomozás során felmerült 130.600 forint bűnügyi költség megfizettetésére is.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14