A Lakitelek-Szentkirály szakasz készült el.
Május 7-én átadták az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek-Szentkirály szakaszát. A 4,6 kilométeres négysávos új szakasz a Duna NRG Zrt. kivitelezésében készült el. A most átadott M44-es és a 44-es főút között összesen 12,7 km-en újultak meg az összekötő utak, míg velük párhuzamosan kerékpárút épült. Megújult a 44-es főút a „repülős körforgalom” és a Fekete Gólya Étterem között 3,4 km hosszban. A mintegy 125 km gyorsforgalmi útból eddig 89 épült meg. Az utolsó, több mint 32 km hosszú szakasz várhatóan 2025 elejére készül el.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.