2022.08.05, 06:49
Elkészült a déli összekötő vasúti híd

Már három vágányon haladhatnak át a Duna felett a vonatok a főváros déli részén. Mindezt csendesebben tehetik, mint eddig.

A megújult fővárosi déli összekötő vasúti híd nem csak a vasúti személyforgalomban, hanem a nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet tölt be, mert Európa három kiemelkedően fontos transzeurópai vasúti folyosója vezet át itt. A déli összekötő vasúti Duna-hídon halad át a Magyarország keleti és nyugati országrészei közötti vasúti forgalom 90 százaléka, beleértve a tranzitforgalmat is. 1877 óta, 145 éve van állandó vasúti kapcsolat Dél-Pest és Dél-Buda között, a megújult híd helyén állt Magyarország első dunai vasúti hídja. Már 106 éve, 1916-ban felmerült a dunai vasúti átkelőnél a kapacitás növelése. Végül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 2019-ben kötötte meg a kivitelezői szerződést a Duna Aszfalttal.

A beruházás határidőre és a 2019-ben rögzített költségkereten belül készült el. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta, és idén eddig 1,7 millióan utaztak át rajta. Az építésnél új zaj- és rezgéscsillapítási technológiákat alkalmaztak. A rugalmas sínrögzítést, a zajárnyékoló falat, valamint a speciális polimer hídlemezeket mind a kisebb zajterhelés érdekében szerelték be.

A három acélszerkezet részeit Lengyelországban gyártották, közúton szállították Magyarországra, az összeszerelés és a festés már Budapesten történt. Csepelen húszméteres darabokból szerelték össze 80-90 méteres úsztatási egységekre, amelyeket hajókról emeltek be a helyükre. Negyvenezernél több csavart és több tíz kilométernyi hegesztési varratot használtak fel az építkezés során. A hídcserére a NIF Zrt. tájékoztatása szerint nettó 36 milliárd forintot költöttek, a 8478 tonna összsúlyú hidak felépítése során 3,23 kilométer vágányt építettek át és 500 méteren alakítottak ki zajvédő falakat. A háromvágányú híd mellett a csatlakozó szakaszokat is bővítik, a NIF Zrt. már megkötötte a kivitelezői szerződést a munkára. A pesti oldalon a Népligetig, a budain Kelenföldig bővül a vasúti pálya.

Obb 30ev 2
Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14