2023.12.11, 18:27
Elkészült a budafoki körforgalom

Rendezték Budapesten a XXII. kerületi Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontját.

A fővárosban Budafok-Tétény közlekedését meghatározó útfelújítás során a környezetet is rendezték, valamint felújították az útpályával párhuzamosan haladó kerékpárutat. A korábbi csomóponti kereszteződést körforgalommá alakították át, így megváltozott a hely forgalmi rendje és kialakítása. A BKK célja az volt, hogy segítse a gyorsabb haladást a Tóth József utcából Budafok felé, illetve az építési munkák és a forgalomtechnikai beavatkozások révén csökkentse a közlekedési balesetveszélyt az autóval, a kerékpárral és a gyalog közlekedők számára is. Az építkezés során a Donszky Árpád utcai csomópontig felújították a hozzá csatlakozó Mária Terézia utcát, ahol kialakítottak egy buszsávot létesített. Átépítették a Donszky Árpád utca és a Budafok-Belváros vasútállomás közötti, Mária Terézia utcai kereszteződést is. A munkák során ugyan szüntettek meg zöldterületet és vágtak ki fákat, ezt pótlandó 20 fát és 880 cserjét ültetettek.

Ami nem látszik, hogy beruházás részeként a BKK megújította a csapadékvíz-elvezető rendszert. A közműkiváltási munkák során a kivitelező korszerűsítette az elektromos ellátóhálózatot, korszerű csövek lefektetésével felújított egyes ivóvízvezeték-szakaszokat, új tűzcsapokat helyezett el és elvégezte a távközlési hálózatok kiváltását. Az útépítés idén februárban kezdődött, és december elején ért véget. A körforgalom a jóváhagyott terv szerint elkészült, és rendeltetésszerű használatra alkalmas. A jelenleg is zajló műszaki átadás-átvételi folyamat során kisebb helyszíni munkákkal járó apró hibajavítások még előfordulhatnak.

A körforgalom-építés egy nagyobb felújítás sorozat első üteme volt, a következő kerületi beruházás a Városház tér és környezetének teljes megújítása lehet. Ennek részleteit a főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló, idén felülvizsgált és a Fővárosi Közgyűlés által októberben ellenszavazat nélkül elfogadott Budapesti Mobilitási Terv (BMT) tartalmazza. Jelenleg nem biztosított a pénzügyi háttere, de a szükséges források rendelkezésre állása esetén tervezik a munkák elindítását.

2312 Budafok2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14