2022.04.21, 20:08
Elgázolták a kislányt, majd elhajtottak a helyszínről

Akciófilmekben nem látni olyan jelenetet, amelyet a gázolásról készített egy biztonsági kamera. Szerencsére az elgázolt kislány a csodával határos módon 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt öt román férfi ellen, akik autójukkal elütöttek egy 11 éves kislányt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről. A vádirat szerint az öt román férfi dolgozni érkezett Magyarországra. 2022 januárjában, a reggeli órákban, egy Győr melletti településen haladtak munkahelyükre, a járművet az egyik vádlott vezette. Haladásuk során a járművezető az előtte haladó gépkocsitól későn észlelte, hogy a kislány és nagymamája az út szélén kerékpároznak. Hirtelen akarta őket kikerülni, azonban elvesztette uralmát az autója felett, és a sodródó járműve elejével elütötte a kislányt. Az ütközéstől a gyerek az út melletti füves területre esett, kerékpárja pedig kb. 21 m-t repült.

A gépkocsi elfordulva sodródott az út melletti ingatlan kapubejárójába, és amikor megállt, abból mind az öt vádlott kiszállt. Közülük azonban egyik sem ment oda a földön fekvő sértetthez, hanem mintegy fél perc múlva sietve visszaültek az autóba és elhajtottak a helyszínről. Az ütközéstől a jármű első rendszámtáblája is leesett, amit a vádlottak ott is hagytak.  A kislány csodával határos módon „csak” nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a sofőrt minősített segítségnyújtás elmulasztásával, négy társát e bűncselekmény alapesetével vádolja. A sofőrrel szemben három évig, társaival szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottakkal szemben a bíróság pénzbüntetést is szabjon ki, és a vezetőt tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben a Győri Rendőrkapitányág rendőrei jártak el, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A cselekményt rögzítő kamerafelvétel ezen a közösségi oldali linken tekinthető meg.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14