Év végére a 2021-ben behozott használtautó mennyiség meghaladhatja a tavalyi 130 400-as szintet - ha nem lesz komolyabb korlátozás itthon és a célországokban.
Augusztusban közel 11 000 importált használt személyautót regisztráltak Magyarországon, ez 12 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A JóAutók.hu hirdetési portál a DataHouse elemző cég adataira hivatkozva emlékeztetett, hogy az import használtautók száma az első negyedévben 18 százalékkal elmaradt a 2020-ban mért értéktől, azonban április óta a piac szereplői fokozatosan hozzák be a lemaradást. 2021 első nyolc hónapjának teljesítménye már csak 1,9 százalékos elmaradást mutat a korábbi évhez képest. A január elsejétől augusztus végéig behozott, valamivel több mint 85 ezer használt autó összetétele az előző évhez képest a kisebb autók felé tolódott el. A kisautók és az alsó-középkategóriás autók részesedése az importból a tavaly ilyenkor kimutatott 43 százalékról 47 százalék fölé emelkedett. Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a piaci élénkülés, annak köszönhető, hogy nyáron jelentősen lazultak az utazási korlátok, ami elsősorban a magánimport növekedését okozta.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.