Klíma- és természetvédelmi akcióterv: már mintegy 850 elektromos jármű vásárolható meg a pályázati támogatással.
A kormány Klíma- és természetvédelmi akcióterve részeként meghirdetett, közel 6 milliárd forintos keretösszegű pályázat a megszületett döntések alapján több mint 2 ezer környezetkímélő jármű kedvezményes beszerzését teszi lehetővé. A vásárlások már megkezdődtek, az eddig kifizetett támogatásokból hamarosan közel 850 elektromos autóhoz és robogóhoz juthatnak hozzá a sikeresen pályázók – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Ez is jelzi, hogy élénk érdeklődést váltott ki az ITM idén májusban meghirdetett, elektromos járművek vásárlását támogató kiírása. Az eredeti, 5 milliárd forintos keretösszeg hamar kimerült, a pályázatok benyújtását egy nap után le kellett zárni. A kezdeményezés sikerét látva a kormány úgy döntött, mintegy 882 millió forinttal fejeli meg a támogatást. A többletforrásnak köszönhetően a kiírási feltételeket teljesítő összes pályázó kedvezményesen vásárolhat elektromos járművet.
„Az első körös döntés alapján közel 1600 pályázat útján mintegy 1800 autó vagy robogó beszerzése részesült támogatásban. E pályázatok több mint fele esetében már folyamatban van a vásárlás. A második döntési szakaszban a megemelt keretösszegnek köszönhetően újabb 115 pályázó kapott nagyjából 750 millió forint értékben támogatást, amellyel további 190 elektromos jármű beszerzése történhet meg. A fennmaradó, közel 131 millió forintot a feltételeknek a jelenleg zajló hiánypótlás teljesítésével megfelelő pályázatoknak fogják odaítélni” – ismertette az eddigi eredményeket Kaderják Péter.
Az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését, az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. 2020 első felében az uniós tagállamok közül hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból több mint 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején. Várhatóan októberben indul az 1 milliárd forintos keretösszegű, elektromos meghajtású kerékpárok vásárlását támogató pályázat – emelte ki az államtitkár.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.