249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a kórházak számára és elkezdték a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztését is.
Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója, Gondos Miklós a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű átadásán elmondta, hogy az autókat több gyógyintézmény már megkapta és használatba vette. A kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik. A nyári- és téligumi-szettel, navigációs rendszerrel és más extrákkal rendelkező elektromos autók hatótávolsága kétszáz kilométer. Ezeket az intézmények a telephelyek közötti közlekedésre, vér- és eszközszállításra, szakemberek utaztatására és helybeni ügyintézésre is használhatják. Gondos Miklós megjegyezte, a kabinet szándékai szerint 2030-ra a kormányzati autóflotta harminc százalékát elektromos autókból áll majd, ehhez az elképzeléshez illeszkedik a jelenlegi 3 milliárd forint értékű kórházi autóbeszerzés.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.