2025.02.07, 07:58
Elcsalt műszaki vizsgák

Vizsga nélkül adtak ki friss műszakit, ezért vádat emeltek a volt vizsgabiztosok és társuk ellen.

Vádat emeltek két volt vizsgabiztos és a vizsgáztatást meghatalmazás alapján intéző társuk ellen, akik szabálytalanul, vizsgáztatás nélkül adtak ki friss műszakit lassú járművekre és pótkocsikra. A Veszprém Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádiratban megfogalmazottak alapján a járművek tulajdonosainak meghatalmazásával lassú járművek és pótkocsik műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó 59 éves vádlott azt állította, ha ő intézi a műszakiztatást, az mindenképpen eredményes lesz. Ez a környékbeli gazdák és lassú járművek tulajdonosai előtt széles körben ismert volt.

A férfi 2020 őszén számos jármű esetében kérte, hogy a műszaki vizsgáztatásra Tapolca környéki helyszíneken kerüljön sor, tudva, hogy az általa ismert két műszaki vizsgabiztos az előírások megszegésével ad majd megfelelt minősítést a járművekre. Olyan esetek is előfordultak, amikor a vádlott, annak ellenére, hogy ez kötelező lett volna, még az előzetes kérelmet sem nyújtotta be a külső helyszíni vizsgáztatásra, az mégis megtörtént. A férfi jelen volt a vizsgáztatás során, abban gyakran részt vett, a helyszínre a vizsgabiztosokkal együtt, a kormányhivatal gépjárművével érkezett, vagy a saját autójával ő vitte a vizsgabiztost a helyszínre.

A két, eredetileg kormánytisztviselőként dolgozó vizsgabiztos 21 lassú jármű és pótkocsi esetében szegte meg a hivatali kötelességét és a járművek tulajdonosainak jogtalan előnyt biztosítva, arra alkalmatlan helyszíneken végezte el a vizsgáztatást, úgy, hogy több esetben a járműveket el sem indították, így a világítást, a kormányberendezést, a fékek állapotát sem vizsgálták. A két vádlott a közhiteles nyilvántartásban valótlan adatokat rögzített, s így hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelniük kell.

Az ügyészség a vádiratában a két volt vizsgabiztossal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint a műszaki vizsgabiztosi tevékenységtől történő eltiltás, míg a hivatali visszaélést bűnsegédként elkövető megbízójukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak.

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

...
2026.04.10. 12:56

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

...
2026.04.08. 08:14

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

...
2026.04.04. 08:33

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

...
2026.04.03. 08:59

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

...
2026.04.02. 16:33

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

...
2026.04.02. 06:05

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

...
2026.04.01. 19:30

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.

...
2026.04.01. 09:26

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.