Évente ismétlődő közvéleménykutatás eredményei szerint a megkérdezett magyar autósok egyre inkább kívánatosnak tartják a rendkívül hatékony átlagsebességméréses ellenőrzési módszerek bevezetését. Hiszen a technika adott, az eszközök telepítve rendelkezésre állnak.
Már a megkérdezett magyar autósok 63 százaléka tartja bevezetendő jó megoldásnak az átlagsebességmérést a gyorshajtók megfékezésére. Tavaly az erről pozitívan nyilatkozók aránya a felmérésben résztvevők 56 százaléka volt. Velük ellentétben a felmérésben résztvevők 37 százaléka nem szeretne átlagsebesség-mérést, közülük például 14 százalékuk kifejezetten rossz ötletnek tartja. Az átlagsebesség-mérés azt jelenti, hogy egy-egy útszakaszon „eltöltött” idő alapján vizsgálják az autók sebességét.
A kutatásban rendszeres téma a gyorshajtás, amely a megkérdezettek 81 százaléka szerint napi probléma, mert úgy látják sok autós nem tartja be a sebességhatárokat. Saját közúti szabálykövető viselkedésükről a jogosítvánnyal rendelkezők 36 százaléka azt mondta, hogy betartja a sebességhatárokat, 54 százalékuk pedig bevallotta, hogy ritkán ugyan, de alkalmanként átlépik az adott útra vonatkozó megengedett legnagyobb sebességet. A válaszadók 10 százaléka valotta úgy, hogy gyakorta gyorsan hajt.
A K&H és a Free Association által végzett „biztos jövő felmérés”, amelyet tavaly novemberben végeztek 500 fő bevonásával további közlekedésbiztonsági kérdseket is feszegetett. A megkérdezettek mindössze 1 százaléka véli úgy, hogy az autósok betartják a sebességhatárokat, 18 százalékuk szerint pedig a forgalomban résztvevők túlnyomó része nem hajt gyorsabban a megengedettnél. A válaszadók 71 százaléka szerint azonban sokan nem tartják be a sebességkorlátozásokat, 10 százalékuk pedig azt mondta, hogy szinte senki nem figyel erre.
A K&H Biztosító szakértői szerint a személysérüléses balesetek, valamint a kisebb – emberi sérülést nem eredményező – karambolok jelentős része a gyorshajtás számlájára írható. A gyorshajtáson belül mindkét verzió gyakori: az abszolút gyorshajtás, vagyis az adott útszakaszra vonatkozó sebességhatár túllépése, valamint a relatív gyorshajtás, amikor a sofőr nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességet választott.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.
Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.
Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.