2022.06.12, 13:27
Egyre gyakoribb a zöld rendszám

Két év alatt két és félszeresére nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma.

Májusban átlépte az 51 ezret, ezzel 2020 óta két és félszeresére nőtt a zöld rendszámmal ellátott autók száma Magyarországon – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A mai elképzelések szerint a közlekedés a teljes emberi-technológia eredetű szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felel. Steiner Attila energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt megjegyezte, hogy a kormány az elektromos személygépjárművek vásárlását az elmúlt években közel 20 milliárd forinttal segítette. Ennek is köszönhető, hogy a zöld rendszámos autók száma 2020 májusában elérte a 20 ezret, mára pedig már az 51 ezret is meghaladta. A statisztika szerint a zöldrendszámosok több mint fele tisztán elektromos üzemű. (Magyarországon megközelítőleg 4 millió személyautót tartanak nyilván). Az állami támogatások által az elektromos autók mellett nőtt az elektromos robogók és az elektromos rásegítésű kerékpárok piaca is – ez utóbbiak vásárlásához minden hónap első felében lehet pályázni támogatásra.

 

Obb 30ev

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt

Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

...
2025.05.23. 05:33

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt

Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Nyári dugó előrejelzés

A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

...
2025.05.22. 11:05

Nyári dugó előrejelzés

A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Tuningolt kocsik között razziáztak

Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

...
2025.05.21. 09:12

Tuningolt kocsik között razziáztak

Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

...
2025.05.19. 21:26

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

...
2025.05.19. 07:25

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

...
2025.05.16. 06:09

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

...
2025.05.14. 14:33

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.