2021.07.20, 17:45
Egyre élénkebb az autópiac

Az idén az első fél évben Magyarországon a használtautók forgalma már felülmúlta a 2019-es, járvány előtti szintet.

A DataHouse előzetes adatai szerint 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ami 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A használtautók első félévi forgalma 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég közleményében ismertette, hogy várakozásuk szerint reális az esély, hogy ebben az évben megdől a használtautó-piac éves forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa, tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma rendre 6-8 százalékkal szokta meghaladni az első féléves szinteket. Abban, hogy a piaci aktivitás meghaladja a koronavírus előtti időszakét, komoly szerepe van annak, hogy nő a belföldi személyautó-állomány, amely tavaly év végén meghaladta a 3,9 milliót, ami 22 százalékkal több az öt évvel korábbinál.
A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 30, utóbbiaknak 23 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát. Az importált használt autók száma az első fél évben 62 400 darab volt, 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 65 000-es értéktől.

A piac élénküléséről számolt be a Használtautó.hu hirdetési portál is, a felületükön indított keresések száma 45 százalékkal nőtt az idei első félévben a tavalyi azonos időszaki adatokhoz képest, amit a tulajdonosváltások – a félév során 5,7 százalékkal – emelkedő száma is visszaigazolt. „Az új autók árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, a forint árfolyama, a drágább import és a növekvő kereslet a használt autók piacán is drágulást okozott” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Az idén év elején prognosztizált 25, majd az első negyedévben 32 százalékos áremelkedés az előző év azonos időszakához mérten, a második negyedév végére pedig már a tavalyinál 49,9 százalékkal magasabb, 3,8 millió forintos átlagár látható a Használtautó.hu hirdetéseinél.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14