Kerékpárost gázolt el országúton a fiatal sofőr, mert elvakította a napfény. A kerékpáros a balesetben meghalt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki 2021. nyarán a Kalocsa és Kiskőrös közötti úton gépjárművével fékezés nélkül elütötte az előtte szabályosan kerékpározó sértettet, aki az ütközés miatt a helyszínen életét vesztette. A vádirat szerint az elkövető 2021. július 2. napján, a hajnali órákban személygépkocsival Kalocsa felől Kiskőrös felé tartott az 5301. számú úton. A vádlott az általa vezetett autóval nem a látási viszonyoknak megfelelően, hanem gyorsabban, mintegy 68-72 km/óra sebességgel haladt. Ennél a sebességnél a szemből sütő nap vakító hatása miatt a féktávolságát már nem látta be.
Emiatt Homokmégy közelében nem észlelte az előtte, vele azonos irányban az úttest menetirány szerinti jobb szélén szabályosan, mintegy 15-17 km/óra sebességgel kerékpározó, fényvisszaverő mellényt is használó sértettet, akit fékezés nélkül a személygépkocsi jobb első részével elütött. Az ütközés hatására a kerékpáros a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára zuhant. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét az engedélyezett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető a járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül, és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell. Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Ügyében a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.
A fotók a bűncselekmény helyszínén készültek.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.