Balesetet okozott egy büntetőfékező sofőr Budapesten, eljárást indítottak ellene – videóval.
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfival szemben. Az elkövető 2020 nyarán, az Egér úton olyan közlekedési szituációba került, hogy lassítania kellett, mert előzési szándékkal sávot váltott elé egy nála lassabban haladó sofőr. Az elkövető ettől olyan ingerült lett, hogy bevágott a másik sofőr elé, majd lefékezett. Ekkor a lassításra kényszerített autó anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy üres-e a belső sáv, sávváltással ki akarta kerülni, de e manőver figyelmetlen végrehajtása miatt egy, a belső sávban haladó autóval összeütközött. A vádlott megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A vádirat szerint a férfi 2020. augusztus 22-én, délután, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett autóval Budapesten, a XI. kerületben, az Egér úton a belső forgalmi sávban, a megengedett 70 km/óra helyett kb. 85 km/óra sebességgel. A vele azonos irányban közlekedő másik sofőr az irányjelzőt szabályosan használva a külső forgalmi sávból haladva előzés miatti sávváltás után elé került. A vádlottnak emiatt – a megengedettet egyébként is túllépő sebességről – lassítania kellett, azonban vészfékezésre nem kényszerült, majd a másik autó az előzést végrehajtása után visszatért a külső forgalmi sávba.
A férfi a közlekedési helyzet miatt ingerült lett, és ahelyett, hogy továbbhaladt volna, a külső sávba visszatért jármű mellett elhaladva a sofőr felé mutogatott. Ezután gyorsított, majd az autójával befurakodott a sértetti jármű elé, és lefékezett. A szándékos és közvetlen veszélyhelyzetben a sértett erőteljesen fékezett. Majd a sértett a lassan guruló elkövetői autó kikerülése mellett döntött, ezt a manővert azonban figyelmetlenül hajtotta végre, így nekiütközött a belső forgalmi sávban szabályosan haladó gépkocsinak. A balesetben senki nem sérült meg. A vádlott a másik két jármű ütközését észlelte, ennek ellenére nem állt meg, hanem a lehúzott ablakon kinyúlva, a hüvelykujját mutatta a sértettek felé, majd elhajtott.
A vádlott a szándékos, a közlekedési szabályokat súlyosan sértő un. „büntetőfékező” manőverével közvetlen veszélynek tette ki a két összeütköző jármű vezetőinek és utasainak az életét és testi épségét. A baleset következtében a két ütköző járműben összesen több mint 1.500.000 forint kár keletkezett. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint 2 rendbeli rongálás bűntettével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést, valamint pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
