2023.07.04, 11:32
Egy a sok elképesztő esetből

Ittasan unta el a sorbanállást az idős sofőr, áthajtott mindenen, egy gyalogoson is, majd elhagyta a helyszínt (videóval).

A Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint ittas vezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 76 éves férfival szemben, aki 2022 októberében ittasan, gépkocsijával a járdára felhajtva került ki egy körforgalom előtt feltorlódott autósort Veszprémben, miközben egy gyalogost elsodort. A vádirat szerint az elkövető 2022. október 19-én délután ittasan vezetett Veszprémben, amikor a belvárosban lévő egyik körforgalom előtt a kiemelt útszegélyen át felhajtott a járdára, hogy a körforgalomba behajtásra váró autókat így kerülje ki.

A férfi 30-40 km/órás sebességgel közel 40 métert tett meg a járdán, ahol ekkor több gyalogos, köztük egy tizennyolc éves fiú is tartózkodott a szüleivel. Az elkövető a gyalogosok felé hajtott, amelyet a fiú édesanyja észrevett, és félrerántotta gyermekét, azonban a gépkocsi ennek ellenére a sértett jobb lábán áthaladt, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett. A sofőr ezt követően nem állt meg, hanem további 160 métert haladt a járdán, majd az úttestre visszatérve segítségnyújtás nélkül elhajtott. A körforgalomba a baleset idején behajtó egyik járművezető tanúja volt a történteknek, ezért a vádlottat követve a közelben megállásra késztette, de a férfi innen is továbbhajtott. Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés és a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltás kiszabását indítványozta.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14