Elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogatja az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság.
Az aktív kikapcsolódási lehetőségek bővítésének érdekében elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatására írt ki pályázatot az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. A legfeljebb négy és fél millió forintos támogatással minimum hét, maximum tizenöt darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások. A támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum harminc százaléka vagy legfeljebb háromszázezer forint lehet. Legkevesebb 2,1 millió forintot lehet igényelni. Fontos szempont, hogy a program a kevésbé tőkeerős turisztikai szolgáltatókat is segítse, akik akkor sem tudják kerékpár-bérbeadással bővíteni a kínálatukat, ha arra jelentős igény mutatkozik az adott térségben.
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatási kérelmekben részletezni szükséges a járművek bérbeadásának és biciklitúrák szervezésének lehetőségeit. Fontos, hogy a támogatásból beszerzett e-bike-oknak vagy az azokkal lebonyolított túráknak „online is elérhetőnek kell lenniük”, és a kerékpároknak legalább az év 240 napján a lakosság rendelkezésére kell állniuk. A támogatási kérelmek július utolsó napjáig nyújthatóak be, további részletek a szervezet honlapján találhatók meg.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.