A Magyar Közút kamerái megdöbbentő tömeges szabályszegést rögzítettek. Az autópályán kialakuló dugóból többen forgalommal szembe haladva "menekültek".
Augusztus 22-én, vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki. Ekkor rögzítették a Magyar Közút kamerái, ahogyan egyszerre több tucatnyian gondolják jó ötletnek mindkét helyszínen, hogy a nem kívánatos torlódást elkerülve inkább megfordulnak vagy visszatolatnak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel. A tolatás és megfordulás mellett a záróvonal átlépések, valamint az autópálya felhajtón is a szabálytalan szembehaladás volt sokak számára a megoldás.
Vélelmezzük, hogy egyszerre ennyi autós nem szenvedhetett tömeges pillanatnyi amnéziában, és egy helyszínen ennyien nem vásárolhatták a piacon a jogosítványukat: tehát ismerik a KRESZ-t, annak a legalapvetőbb szabályait. Amelyeket ez esetben tömegesen és halmozottan szegtek meg. És, hogy itt mely klasszikus eset zajlott, például az egy bolond százat csinál, szinte mindegy is. A kiváltó ok másodlagos. Az elsődleges probléma a fegyelmezettség és a felelősség vállalás teljes hiánya. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy hiányzik a sorkatonaság intézménye, ahol pont ezekről a dolgokról alkottak fogalmat a bevonultak?
Ez itt egy nagyon látványos példája a szabályok öncélú felülírásának, akár életveszélyes kockázatot is vállalva, és másokat is kockáztatva. De ugyanígy a fegyelmezettség és a felelőttlenség az okozója az ebben az évben már egyre nagyobb részarányban előforduló sávelhagyásos baleseteknek is: amikor valaki autót vezet tegye azt! És tegye jól! Ne a telefonját kezelje, ne a navigációs rendszert állítsa, az autóban az elsődleges feladat a kocsi vezetése, ebbe beletartozik az útontartása is. Minden egyéb, nem a vezetéshez kapcsolódó és figyelmet igénylő cselekedet megtételéhez ki lehet állni egy parkolóba, az mindenkinek jobb.
A Magyar Közút az eset kapcsán figyelmeztet arra, hogy az utolsó nyári hétvégén is várhatóan nagy lesz a hazai és a nemzetközi forgalom is a gyorsforgalmi utakon. Így könnyen előfordulhat, hogy torlódással is járó balesetek lassítják majd a közlekedőket, illetve az utak zsúfoltsága miatt lassulásos torlódások is kialakulhatnak. Ezért arra kérik (és kérjük mi is) a közlekedőket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék a videón látottakat, hiszen azzal nemcsak szabályt sértenek, hanem balesetveszélyes helyzeteket teremtenek és megnehezítik a baleseti mentésben résztvevők munkáját is‼️
Hétvégén még indulás előtt és egy esetleges torlódás közben is, meggondolatlan akciók helyett érdemes az aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalunkon tájékozódni, figyelni az autópályák felett kihelyezett digitális változtatható jelzésképű tábláinkat, hiszen egy-egy baleset vagy munkavégzés esetén ezeken a táblákon is folyamatosan frissülő közlekedési információk láthatók, amelyek segítenek a további útvonal megtervezésében. Továbbá fontos, hogy az úton lévők eleve kalkuláljanak hosszabb menetidőkkel, a torlódások okozta időveszteség miatt ne váljanak idegessé, fogadják el a helyzetet. Fél órákért senki ne veszélyeztesse se magát, se a körülötte lévőket!
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.
Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.
Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.
Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.
Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.