Német jóslás: az idén nőni fog a személygépkocsik világpiaci forgalma és a német autóipari vállalatok termelése is.
A német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) becslése szerint az idén a globális személygépkocsi-értékesítés a tavalyihoz képest 4 százalékkal 74,0 millióra emelkedik, ez azonban még mindig 6,5 millióval, tehát 8 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év forgalmától. Manuel Kallweit, a VDA vezető közgazdásza a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járműértékesítés növekedését várják az idén Németországban is, de a válság előttitől elmaradó szinten. “A német piacra vonatkozóan 2 százalékos növekedést várunk, amely jó 2,7 millióra emelkedik. Ez azonban még mindig negyedével kevesebb, mint a válság előtti 2019-es évben.”
Európában (az EU27, az EFTA és Egyesült Királyság együtt) 5 százalékkal 11,8 millió darabra emelkedik a személygépkocsik értékesítése a német szakmai szervezet becslése szerint. Az amerikai könnyűgépjármű-piac várhatóan 4 százalékkal, 14,2 millióra nő 2023-ban. Kína, ahol a piac már 2022-ben is magas szinten volt, várhatóan csak 3 százalékkal, 23,7 millió személygépkocsira nő 2023-ban. A kínai piac 2022-ben már elérte a járvány előtti szintet. A beszállítói nehézségek fokozatos enyhülésének köszönhetően a belföldi német személygépkocsi-gyártás tovább növekedhet 2023-ban, a VDA várakozásai szerint 6 százalékkal 3,7 millióra – ez 20 százalékkal marad el a 2019. évi mennyiségtől. A német autóipari konszernek az idén 10,3 millió személygépkocsit fognak gyártan, 6 százalékkal többet, mint 2022-ben, de kevesebbet a 2019-es 11,4 milliónál.
Új buszok Budapestnek
A BKK közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére.

Új buszok Budapestnek
A BKK közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére.
Vadat elütni duplán balszerencse
Változott a szabályozás, így alig maradt olyan eset, amikor nem az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár. Beleértve az elütött vad értékét is.

Vadat elütni duplán balszerencse
Változott a szabályozás, így alig maradt olyan eset, amikor nem az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár. Beleértve az elütött vad értékét is.
Dugók az M3-as bevezetőjén
Jelentős forgalomkorlátozás vezettek be a hétvégére a Kacsóh Pongrác úti felüljárón.

Dugók az M3-as bevezetőjén
Jelentős forgalomkorlátozás vezettek be a hétvégére a Kacsóh Pongrác úti felüljárón.
Villanyautók és nehéz akkumulátorok
Nem könnyű az elektromos áramot tárolni. A mai akkumulátor-technológia a villanyautózás achilles-sarka, szinte ez az egy támadható pontja, ez okozza az aggályokat.

Villanyautók és nehéz akkumulátorok
Nem könnyű az elektromos áramot tárolni. A mai akkumulátor-technológia a villanyautózás achilles-sarka, szinte ez az egy támadható pontja, ez okozza az aggályokat.
Újabb neuralgikus pont az M0-án
Burkolatfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M0 körgyűrű M7 autópálya csomópontjában.

Újabb neuralgikus pont az M0-án
Burkolatfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M0 körgyűrű M7 autópálya csomópontjában.
Lelkesítő hétvégi program
Százhúsz autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.

Lelkesítő hétvégi program
Százhúsz autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.
Őszi élénkülés a használtautó-piacon
Valamivel többan adtak-vettek használtautót, de még közel sem annyian, mint tavaly.

Őszi élénkülés a használtautó-piacon
Valamivel többan adtak-vettek használtautót, de még közel sem annyian, mint tavaly.
M0 lezárások
Forgalomkorlátozás lesz október közepéig az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában.

M0 lezárások
Forgalomkorlátozás lesz október közepéig az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában.