Az Ünnepekre megnyugodott a forgalom, viszonylag kevés baleset történt. Bár pont Szenteste napján ketten is életüket vesztették az útjainkon, a baleseti halálozás száma is alacsonyan maradt.
A múlt héten 997 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására, ez 15-20 százalékkal kevesebb a heti átlagoknál. A közel ezer balesetből 179 járt személyi sérüléssel, a sérültek közül 132-en könnyen, 43-an súlyos sérülést szereztek. Haláleset négy balesetben történt, négyen vesztették életüket.
Az első halálos kimenetelű közlekedési baleset a múlt héten december 22-én történt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyírtelek közelében a 38-as számú főúton délután egy 33 éves nő személykocsival előzésbe kezdett, ezért áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 52 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a személyautó utasa, egy 53 éves nő a helyszínen meghalt, míg a sofőr és további egy fő utasa súlyos sérülést szenvedett.
A második baleset már Szenteste napján történt, december 24-én. Maglód mellett délután egy 72 éves nő személyautóval a gyorsító sávon akart megfordulni, amelynek során összeütközött a szabályosan közlekedő, 57 éves férfi által vezetett személykocsival. Az idős asszony a balesetben a helyszínen meghalt, utasa, egy 55 éves nő súlyos sérülést szenvedett.

A harmadik múlt heti baleset is december 24-én történt koraeste. Beremend közelében közúton, egy 29 éves férfi személykocsival egy útkanyarulatban áttért a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, ahonnan a jobb oldali útárokba sodródott, majd felborult. A balesetben a sofőr a gépkocsiból kiesett és a helyszínen meghalt. Utasa, egy 23 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.
A múlt heti negyedik halálos baleset vasárnap, december 27-én történt. Koraeste Gacsály és Rozsály települések között, lakott területen kívül egy 19 éves férfi személykocsival nem vette észre az előtte, vele azonos irányba, kivilágítatlan kerékpárral, láthatósági mellény nélkül haladó 39 éves férfit, akinek hátulról nekiütközött. A balesetben a kerékpáros életveszélyes sérülést szenvedett, majd a kórházba szállítást követően éjszaka meghalt.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
