2020.11.05, 05:28
Csökken a használtautóimport

A járványhelyzetből adódó korlátozások az autós világban is éreztetik a hatásukat. októberben tovább csökkent az országa beérkező import használtautók száma.

24 százalékkal kevesebb import használt autót helyeztek forgalomba októberben, mint tavaly ilyenkor. A múlt hónapban összesen 11 341 használt import személyautó került forgalomba Magyarországon a DataHouse adatai alapján. Mivel ezek a már rendszámot kapott autók, így behozatali szempontból egy korábbi hónap, vagy hónapok import eredményeit tükrözik. Persze nem kerül forgalomba minden beérkező használtautó, hiszen akkor honosítják őket, ha meg van a vásárlójuk, illetve szép számmal érkeznek autók bontásra is. Idén az első tíz hónapban összesen 110 264 használt személyautó került be az országba, 17 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A jóautók.hu hirdetési portál szakértőinek a véleménye szerint éves szinten 125 ezer használt autó behozatalára lehet számítani az idén, ami 20 százalékkal marad el a tavalyitól.

Az újautók piaca is szűkült, míg szeptemberben 19 százalékkal több, októberben 4 százalékkal kevesebb új személygépkocsit adtak el, mint egy évvel korábban. Az év első tíz hónapjában mintegy 102 ezer új személyautó került forgalomba Magyarországon, ami éves összevetésben 20 százalékos csökkenés.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.