A sofőr autóval átment egy ittasan a földön fekvő férfin, majd elhajtott.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja azt a férfit, aki áthajtott egy út szélén fekvő emberen, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A vádirat szerint az elkövető 2021. december 14-én, 21 órakor, Debrecenben vezetett, esti látási viszonyok között, jól megvilágított útszakaszon. Amikor a vádlott egy kapubejáróval ellátott útszakaszhoz ért, nagyfokú figyelmetlensége miatt későn vette észre a férfit, aki miután ittasan kilépett az ingatlanról, még korábban elesett. Az autós a jármű jobb oldali kerekeivel, közel 50 km/óra sebességgel áthajtott a fekvő sértetten.
A tettes az ütközéskor fékezett, és a döccenést is észrevette, amit kormányzással próbált korrigálni. Annak ellenére azonban, hogy észlelte a közúti balesetet, nem állt meg, és nem győződött meg arról, hogy van-e segítségnyújtásra szoruló sérült. Az elütött 65 éves sértett olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A nyomozás során a szakértő megállapította, hogy 40 méter távolságból már emberi alakként lehetett észlelni a földön fekvő férfit, akit a járművezető késedelmesen vett észre. Az elkövető a cselekményével megszegte a haladási sebességre és segítségnyújtási kötelezettségre vonatkozó közlekedési szabályokat.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és súlyosabban minősülő segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában indítványozta, hogy a járásbíróság a férfit börtönbüntetésre ítélje, végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől és mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A járási ügyészség a vádiratában a törvényi feltételek fennállása esetén 3 év börtönbüntetés, 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.