Budapesten találkoztak a “POL” szervezetek vezetői.
A ROADPOL magyar elnökségének égisze alatt tartottak szakmai megbeszélést az “AQUAPOL”, a “RAILPOL”, az “AIRPOL” és a “ROADPOL” szervezetek vezetői 2023. október 12-én a fővárosban. A találkozón a magyar rendőrséget a ROADPOL elnöke Zsinkai Elvira r. alezredes, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának kiemelt főreferense, valamint a szervezet elnöki asszisztense Suba István r. őrnagy a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának kiemelt főelőadója képviselték. A vízi, légi, vasúti és közúti európai közlekedési szervezetek évek óta összehangoltan végzik tevékenységüket, melynek keretében évente kétszer tartanak közös találkozót, mely során a tapasztalataikat megosztják egymással. A mostani során a szervezetek vezetői ismertették az elmúlt időszak eredményeit és a további együttműködés lehetőségeit.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.