Az autósok és utasaik biztonságiöv használatát Moszkvában hálózatba kapcsolt és mesterséges intelligencia alkalmazásával vezérelt forgalomfigyelő kamerákkal ellenőrzik.
Oroszországban, a Fővárosi Közlekedési Osztály Telegram csatornáján közzétett tájékoztatás szerint a moszkvai utcákon a forgalomfigyelő kamerákat elkezdték a biztonságiöv használat ellenőrzésére alkalmazni. Moszkvában megközelítőleg 500 olyan kamerát telepítettek, amelyek vezérlése mesterséges intelligenciával történik, és így fel tudják ismerni a biztonsági öv használatát, illetve annak ellenkezőjét. Az így tetten ért szabálysértésért ezer rubel bírságot kap az autó tulajdonosa. A szigort enyhíti, hogy a közlésük szerint minden, az AI által azonosított esetet az adatközpont munkatársai is felülvizsgálnak, az egyértelműen nem igazolható esetekben pedig ejtik az ügyet. Az első időszak alapján a rendszer hatékony, így további 206 kamerát illesztenek az új rendszerbe.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
