A fővárosban élők és ott közlekedők a héten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt már jelentős számú forgalomkorlátozással és a megkülönböztető jelzést használó civil autós konvojok fokozott aktivitásával találkozhattak. Vasárnap még több lesz.
Ferenc pápa budapesti látogatása miatt szeptember 12-én, vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismertette, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseménye miatt a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér E porta – 4. számú főút – M0-ás autóút – M3-as autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út útvonalon kell számítani a lezárásokra. A kongresszus záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist vasárnap Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.
A vasárnapi záróesemény miatt a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Lehel térig járnak. A 72M trolibusz a 75-ös trolival összevonva, az Orczy tér és a Jászai Mari tér között jár. A 70-es és a 73M trolibusz nem közlekedik. A 74-es trolibusz helyett a 74A trolibusz közlekedik a Csáktornya park és a Mexikói út között, de előreláthatólag 16.00-ig a Mexikói út felé a trolik terelve, az Erzsébet királyné útján közlekednek, ahol a belváros felé át lehet szállni az 5-ös buszra. A 76-os trolibusz módosított útvonalon, két szakaszon közlekedik a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella uta), valamint a Keleti pályaudvar és a Károly körút (Astoria M) között.
A földalatti várhatóan 16:00-ig rövidített útvonalon, a Vörösmarty tér és az Oktogon között jár. A 100E és a 200E buszok forgalmát hatósági zárás miatt várhatóan több alkalommal is korlátozzák a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közelében. A 200E vasárnap napközben nem tér be a Cargo Cityhez. A lezárások a közúti forgalmat is érintik, ezért ezekben az időszakokban érdemes korábban elindulni a repülőtérre is.
Pörög a használtautópiac
Az első negyedévben 6,4 százalékkal több használtautó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Pörög a használtautópiac
Az első negyedévben 6,4 százalékkal több használtautó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Ittas vagy másnapos?
Könnyen előfordulhat, hogy még egy baráti, zűrmentes, estébe hajló borozgatás után is reggelre marad annyi alkohol a szervezetben, amellyel nem szabad másnap a volán mögé ülni.

Ittas vagy másnapos?
Könnyen előfordulhat, hogy még egy baráti, zűrmentes, estébe hajló borozgatás után is reggelre marad annyi alkohol a szervezetben, amellyel nem szabad másnap a volán mögé ülni.
A németeknél még várat magára a kínai áttörés
A német dpa hírügynökségnek jelentése szerint arányaiban kevés kínai autómárka talált utat a német vásárlók szívéhez.

A németeknél még várat magára a kínai áttörés
A német dpa hírügynökségnek jelentése szerint arányaiban kevés kínai autómárka talált utat a német vásárlók szívéhez.
Elindult a fővárosi hídmosás-sorozat
A hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat Budapesten.

Elindult a fővárosi hídmosás-sorozat
A hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat Budapesten.
Kecskeméttől Békéscsabáig
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát.

Kecskeméttől Békéscsabáig
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát.
Alacsony az arány
A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik. Az e-rollerekkel hasonló a helyzet.

Alacsony az arány
A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik. Az e-rollerekkel hasonló a helyzet.
A vasúti balesetek elkerülésére
A MÁV a járdákra festett piktogramokkal figyelmeztet a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre.

A vasúti balesetek elkerülésére
A MÁV a járdákra festett piktogramokkal figyelmeztet a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre.
Kevesebb benzin, de több dízelolaj fogyott idén a kutakon
Az Ásványolaj-szövetség adatai szerint összességében 0,1 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

Kevesebb benzin, de több dízelolaj fogyott idén a kutakon
Az Ásványolaj-szövetség adatai szerint összességében 0,1 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.