A hétvégén Budapesten a gyalogosoké a pesti alsó rakpart, szombat hajnalban zárják le a gépjárműforgalom elől
A Budapest Restart-programba illesztve hétvégére átadják a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a pesti alsó rakpartot, amelyet szombat hajnalban zárnak le és majd vasárnap éjszaka nyitnak meg újra a gépjárműforgalom előtt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken. A rakpartot szombat hajnalban 2-3 óra körül zárják le a gépjárműforgalom elől, a zárás feloldása vasárnap 23 óra körül várható. A rakpart gyalogosoknak történő átadásával a kikapcsolódásra használható közterületeket bővítik. A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte, a főváros újranyitása érdekében meghozott intézkedések célja, hogy a zsúfoltság a lehető legkisebbre csökkenjen, de a rakpart használata során a koronavírus-járvány miatt meghozott általános szabályok mellett további előírásokat is be kell tartani. Kérik, hogy a megnyitott rakpart használata során az emberek figyeljenek arra, hogy az úttesten ne zavarjanak másokat, mindig maradjon egy sáv, ahol ki tudják egymást kerülni a gyalogosok, kerékpárosok. A bicikliseknek 10 km/h-ás a megengedett legnagyobb sebesség.
A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a rakparton nincs árnyékolt felület, a nyilvános illemhelyek zárva vannak és a vendéglátóhelyek sem nyithatnak még ki. Az alkoholos italok fogyasztása közterületen, így a rakparton sem megengedett. Kérik továbbá, hogy senki ne hagyjon maga után szemetet a rakparton. A Margit híd és a Parlament, valamit az Erzsébet híd és Szabadság hid között végig lépcsős rakpart található. A függőleges partfal mentén viszont legyenek óvatosak a rakparta látogatók – hívták fel a figyelmet. A Főpolgármesteri Hivatal kéri, hogy lehetőség szerint a pesti rakpartot ne gépjárművel, hanem gyalogosan, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel közelítsék meg. A hétvégén a budai rakparton továbbra is haladhat az észak-dél irányú tranzitforgalom – írták.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.