A fővárosban terelőelemekkel és felfestésekkel igyekeznek biztosítani a tömegközlekedési járatok zavartalan közlekedését.
Az ingyenes parkolási lehetőség miatt nyakig a főváros parkoló autókkal hétköznapokon. A szabálytalanul parkoló autók városszerte, de főképp a belvárosi útszakaszokon okoznak jelentős problémát. A BKK jelzése szerint a fővárosban évente több mint 2000 olyan esetet regisztrálnak, amikor szabálytalan parkolás akadályozza a közösségi közlekedést, így az utasokat abban, hogy a menetidőnek megfelelően elérjék az úti céljukat. Az esetek mintegy fele a belvárosi trolibuszvonalakat érinti, hiszen a belvárosi szűk utcák és az áramellátáshoz való kötöttség nehezíti az útban lévő járművek kikerülését.
Megoldásként elsőként a VI. kerületi Szondi utca-Izabella utca csomópontban történt forgalomtechnikai beavatkozás: a Budapest Közút Zrt.-vel együttműködve beton terelőelemeket helyeztek ki, így az autók csak a parkolásra kijelölt területeken tudnak megállni. A beavatkozással szabaddá vált a trolibusz útvonala. Itt jellemzően gyakran előfordult, hogy a járművek szabálytalanul, a megállni tilos tábla figyelmen kívül hagyásával, vagy a forgalomtól elzárt területen parkoltak, ezzel akadályozva a trolibuszok bekanyarodását a Szondi utcába. Emiatt a 73M trolibusz menetideje sokszor kiszámíthatatlanná vált, pedig a járatnak a 3-as metrópótlásban is jelentős szerepe van.
A BKK közölte, hogy egy másik helyszínen, a XII. kerületi Ugocsa utca-Márvány utca csomópontjában a napokban megerősítették a parkolást szabályozó figyelemfelhívó felfestéseket, ezzel elősegítve a 105-ös autóbusz akadálymentes kanyarodását. A társaság arra kéri az autósokat, hogy csak a kijelölt parkolóhelyeket, és azokat szabályosan, a felfestéseknek megfelelően használják, ezzel segítve a közösségi közlekedés járműveinek haladását. Ha a szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a járműveket, az illetékes hatóságok elszállíthatják azokat, a gépkocsi tulajdonosa pedig – az idevonatkozó kormányrendelet értelmében – 10 ezertől 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra is számíthat.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.