Ahhoz, hogy az Európai Unió elősegítse az áttörést az elektromos közlekedés területén, fel kell gyorsítania a töltőinfrastruktúra kiépítését - közölte jelentésben az Európai Számvevőszék.
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű számvevőszékének friss jelentése szerint az unió messze van attól a céljától, hogy 2025-ig egymillió töltőpontot alakítson ki, és nem rendelkezik az elektromobilitásra vonatkozó átfogó stratégiai ütemtervvel sem. A megállapítások szerint az elektromos járművekkel való közlekedés az unión belül továbbra is akadályokba ütközik, a nyilvános töltőállomások elérhetősége tagországonként jelentősen eltérő, a fizetési rendszerek nincsenek harmonizálva. Noha tavaly kevesebb új járművet vettek nyilvántartásba, az elektromos és a hálózatról tölthető hibrid elektromos járművek piaci részesedése jelentősen nőtt. A töltőhálózatok kiépítése azonban nem követi ezt az ütemet.
A számvevők szerint nem készült átfogó hiányelemzés a szükséges nyilvánosan hozzáférhető töltőállomások számáról, helyéről és teljesítményének meghatározásáról, illetve jelentős eltérést mutatnak a fizetési és információs rendszerek. A különböző hálózatok között például csak korlátozott mértékben folyik összehangolt információcsere a valós idejű rendelkezésre állásról, a töltési adatokról és a díjszabási feltételekről.
A jelentéstevők mindezek alapján egyebek között azt javasolták, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki stratégiai ütemtervet a töltési infrastruktúrára vonatkozó célértékek eléréséhez, valamint szabjon meg minimumszabványokat és -követelményeket. Az Európai Unió 2019 decemberében bejelentett célja, hogy a klímasemleges gazdasággá válást célzó törekvés részeként 2050-re az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal csökkentse a közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Az üvegházhatást okozó gázok uniós kibocsátásának mintegy egynegyede a közlekedésből, ezen belül túlnyomórészt, 72 százalékban a közúti szállításból származik.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.