Építési engedélyt kapott a Duna menti kerékpárút hiányzó szakasza Újpesten, folytatják a Váci út, Üllői út, Nagykörút kerékpárosítását.
Budapesten az észak-pesti kerékpáros fejlesztés során útépítési hatósági engedélyt kapott a Megyeri csárda és az Újpesti vasúti híd között tervezett, mintegy 3,5 kilométer hosszú kerékpárút. A beruházás célja, hogy az EuroVelo 6 nemzetközi útvonal részeként kerékpárútkapcsolat jöjjön létre a IV. kerületben, és hogy a Duna bal partján, Vácon és Szobon át egészen az országhatárig vezető kerékpárútvonal közvetlenül kapcsolódjon a budapesti belső hálózathoz.
Az útépítési engedély megszerzését követő első lépés a közművek tervezése és a kiviteli tervek készítése lesz. A tenderdokumentáció a jelenlegi ütemezés szerint 2026 tavaszára készülhet el, ezt követően – a szükséges források biztosítása esetén – indulhat a kivitelezés előkészítése és a közbeszerzési eljárás. A Megyeri csárda és az Újpesti vasúti híd között hiányzó, 3,5 kilométeres szakasz kapcsolatot teremt a vasúti hídnál meglévő városi főhálózattal, valamint a városhatártól induló Budapest és Dunakeszi közötti kerékpárúttal. A legalább 3,5 méter széles, kétirányú útvonal javítja a IV. és a XIII. kerület közötti kerékpáros kapcsolatokat. Az EuroVelo 6 az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig húzódik, amelynek magyarországi szakasza Rajkától Hercegszántóig, nagyrészt a Duna mentén halad. Az EuroVelo további három – dél-budai, észak-budai és a Budapest–Balaton fővárosi – szakaszának tervezése, illetve a tervek engedélyeztetése jelenleg is tart.
A BKK más fejlesztéseken is dolgozik, hogy a Rákos-patak menti kerékpárúthoz kapcsolódóan szeptemberben feltételes közbeszerzési eljárást indított a kerületeken áthaladó kerékpáros útvonal tervezésére. A beruházás a X., a XIII., a XIV. és a XVII. kerületeket érinti, és az EuroVelo 14 kerékpárút fejlesztési fejezete. A főváros három kiemelt helyszínen, a Nagykörúton, valamint az Üllői úton és a Váci úton is folytatja kerékpáros útvonalak kialakítását. A fejlesztések tervezési és kivitelezési munkái az Európai Unió „TOP Plusz-4.1.2-23 Bringasztráda program”-hoz kapcsolódnak. A forrás biztosításához szükséges támogatási szerződéseket a BKK és az Irányító Hatóság idén augusztusban írta alá.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
