2021.07.29, 11:28
Bringaút bővítéseket terveznek

Mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatják összesen 50 milliárd forinttal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig tartó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút a Duna mentén szeli át Magyarországot, a hazai szakasz fejlesztését ütemezetten végzik Rajkától Budapesten át Százhalombattáig. Ennek kapcsán elsőként a fővárosból északra Dunakeszi és Szentendre felé adták át az új kerékpárutakat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mintegy 190 kilométeren, 7,6 milliárd forinttal támogatja az Eurovelo 6 fejlesztését. A kivitelezésben a már említetteken túl jövőre elkészülnek a Gönyű-Komárom és Dunaalmás-Süttő szakaszok is. Legkésőbb 2022 első felében rendelkezésre állnak majd a Komárom-Dunaalmás, a Süttő-Lábatlan-Esztergom-Dömös és a Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszok tervei – közölte az ITM. A szaktárca felmérése szerint a kerékpározás elterjedtségében a keleti országrész vezet, az Észak-Alföldön élők negyede, a dél-alföldiek harmada biciklizik napi rendszerességgel, nyugaton a helyi léptékű beruházások mellett a turisztikai célú összeköttetések bővítésével, korszerűsítésével igyekeznek kedvet csinálni a nyeregbe pattanáshoz.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14