Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
A fővárosi tömegközlekedésben újabb buszjáratokon lesz kerékpárszállítási lehetőség: szombattól a 110-es és a 112-es autóbuszokra biciklivel is felszállhatnak az utasok. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a Bosnyák tér és a Thomán István utca között közlekedő 110-es és 112-es buszok több olyan megállót is érintenek, ahol át lehet szállni másik, kerékpárszállításra is kijelölt járatra. Egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, a kerékpárt az utazás idejére biztonságosan rögzíteni kell az erre kijelölt helyen. Mivel a kijelölt hely megegyezik a babakocsik és a kerekesszékesek számára fenntartott területtel, a BKK azt kéri a kerékpárt szállító utasoktól, hogy figyeljenek a kisgyermekkel utazó vagy a mozgásukban korlátozott utastársaikra, és szükség szerint adják át nekik a helyet. Továbbá a járművezető zsúfoltság esetén megtilthatja a kerékpárszállítást, ebben az esetben meg kell várni a következő autóbuszt. A kerékpárszállításra kijelölt járműveket külön piktogram jelzi.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.