2023.07.26, 08:56
Börtönbüntetést kért az ügyészség a dombóvári száguldozóra

Egy árok és egy villanyoszlop állította meg tavaly ősszel a Dombóváron száguldozó ittas vezetőt. A bíróság most fog dönteni a jövőjéről.

A Tolna Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szekszárdi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, továbbá eltiltás hatálya alatti és ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki tavaly ősszel ittasan, vezetéstől eltiltás hatálya alatt száguldozott gépkocsival Dombóváron, amelynek során számtalan közlekedési szabályt megszegve mások életét és testi épségét veszélyeztette. A vádirati tényállás szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező, 30-as éveiben járó dombóvári férfit a bíróság 2022. szeptemberében egy évre eltiltotta a közúti járművek vezetésétől. A férfi ennek ellenére egy hónappal később, egy kocsmai italozást követően az egyik ismerőse személygépkocsiját vezette Dombóváron.

A vádlott mintegy 120 km/órás sebességgel közlekedett, a kanyarokat kézifékkel fíroltatva vette be, a megengedett négy fő helyett öt utast szállított, valamint vezetés közben telefonált, és még sört is ivott. Biztonsági övet sem a vádlott, sem az utasai nem használtak. A vádlott a haladása során több gépjárművet is megelőzött oly módon, hogy azok vezetőit indokolatlan fékezésre kényszerítette. A férfi ámokfutásának az vetett véget, hogy ittassága és sebessége miatt egy árokba hajtott, majd egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset során senki nem sérült meg. Az ügyészség a büntetett előéletű, visszaeső, korábban már több közlekedési szabálysértést elkövető vádlottal szemben négy év három hónap börtönbüntetés, három év közügyektől eltiltás, valamint végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.