Frontálisan ütközött egy, a sávjából a szembejövő sávba sodrodó ittas autóvezető. Később hamisan vádolt meg mást, az ügyész ezt is figyelembe vette a vádemeléskor.
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és hamis vád bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az Ajkán, közel egy éve történt halálos baleset okozójával szemben. A vád szerint a 31 éves férfi 2020. május 24-én késő este, alkoholfogyasztást és nyugtató hatású tabletták bevételét követően vezette személygépkocsiját. Ittassága miatt azonban a Padragi úton nem tudta követni az út vonalvezetését, és egy kanyarban a záróvonalat átlépve, mintegy 50 km/órás sebességgel áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol vele szemben, mindössze 30-34 méter távolságra közeledett egy másik személygépkocsi. A jármű vezetője ugyan vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni.
A baleset után az elsőként helyszínre érkező autós kezdte meg a vétlen autó sofőrjének újraélesztését, míg a balesetet okozó férfi a gépkocsijából kiszállva elsőként a hozzátartozóit hívta, hogy jöjjenek a baleset helyszínére, s csak a sérültnek segítséget nyújtó férfi többedszeri felszólítására hívta a mentőket. A segítségnyújtás ellenére a szemből érkező jármű sofőrje a baleset következtében a helyszínen elhunyt. A kiérkező rendőröknek a vádlott azt állította, hogy nem ő vezetett, hanem egy hozzátartozója, aki az intézkedés közben meg is jelent a balesetnél. Az ittas férfi ezt az állítását a helyszínen meg is ismételte, miközben a hozzátartozója tagadta a nyilvánvalóan alaptalan vádat. Az elkövető csak később ismerte el, hogy ő vezette a balesetet okozó autót.
A járási ügyészség vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától és a járművezetéstől történő eltiltását, valamint a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése utólagos végrehajtásának elrendelését indítványozta az ügy elbírálására illetékes Ajkai Járásbíróságnak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.