Sokan már megvásárolták a jövő évi úthasználati e-matricákat.
Nem szeretnék elfelejteni a vásárlást, vagy céges felhasználás esetén még ebben az évben elszámolnák a költségeit az éves úthasználati jogosultságok megváltásának azok, akik már megvásárolták a 2026-os évre szóló e-matricákat. Az elővásárlás első hetében, december 8-14. között összesen 23 000 éves e-matricát értékesítettek. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) közlése szerint a tételből több mint 8500 darab éves országos, 13 000 vármegyei, és megközelítőleg 1500 M1 regionális jogosultság kelt el, legnagyobbrészt, 84 százalékban magyar felségjelű D1 díjkategóriába tartozó személygépjárművekre.
„Az úthasználók elkezdtek M1 regionális e-matricát is vásárolni, az előértékesítés első 7 napján közel 1,5 ezer darab fogyott az új terméknek számító autópálya-matricából, legnagyobbrészt (88 százalékban) magyar D1 díjkategóriás személyautókra” – nyilatkozta az új matricatípus kapcsán Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Nagyon fontos, hogy mindenki, aki az M1-es autópályát szeretné használni a jövő évben, értesüljön a lehetőségről, és ha egyébként az autópálya által érintett bármely vármegyére venne úthasználati jogosultságot, gondolja át úthasználati szokásait, és mérlegelje, hogy nem éri-e meg neki jobban az M1 regionális matricát választani”. Ha ugyanis valaki megvásárol egyet vagy többet az érintett vármegyei matricákból, és később mégis úgy dönt, hogy megveszi az M1 regionális matricát, akkor az érintett, feleslegessé vált vármegyei matricák árát nem feltétlenül kapja vissza. A vármegyei matricák visszavásárlására ugyanis az érvényességi idő megkezdése után nincs jogszabályi lehetőség – fogalmazott Bartal Tamás.
Az M1 regionális e-matrica pontos területi érvényességéről már a NÚSZ Zrt. nemzetiutdij.hu oldalán elérhető E-matrica M1 regionális térképen is lehet tájékozódni. Az új maricatermék bevezetésével a jogalkotó célja, hogy az M1-es autópálya bővítésének ideje alatt az autósokat kompenzálja a kialakuló majdnem folyamatos torlódások és fennakadások miatt, amelyek többletfogyasztással és utazási idő növekedéssel járnak. A kedvezményes árú e-matrica Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye teljes díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán használható lesz 2026-tól, és fontos tudni, hogy az új terméket bárki megvásárolhatja majd, nem csak az érintett vármegyében élők.
A NÚSZ Zrt. ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetiutdij.hu oldalon történő e-matrica elővásárlás során mindenki ügyeljen az érvényesség évének megfelelő beállítására, azaz a 2026-os év kiválasztására, mert a kiválasztott év korrigálására utólag szintén nincs lehetőség. Fontos, hogy a vásárláskor – bárhol, bármilyen felületen történik is – még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matrica és a jármű adatait: a matrica típusát és érvényességi idejét, a jármű rendszámát, felségjelzését és díjkategóriáját.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
