Ne felejtsék, július 16-tól kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell kötni a nagyobb teljesítményű mikromobilitási eszközökre.
Az április 30-án kihirdetett új rendelkezések szerint egyes mikromobilitási eszközökre, egyebek mellett bizonyos elektromos rollerekre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni az adott járműre. Minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét. A biztosítók június 8-ig állíthatták össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat.
A rendelkezés szerint Kgfb-t július 16-tól kell kötni a forgalomban részt vevő érintett mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller. A Grantis Hungary Zrt. tanácsadó cég biztosítási szakértője, Veres Patrik az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő (pedálszenzoros) kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem.
Az olyan nem kizárólag emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás. Így a jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 km/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 km/órát. A szakértő fontos részleteket is kiemelt. Így például, hogy a rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül, továbbá, hogy az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval.
A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak. A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb – tájékoztatott Veres Patrik. A szakértő szerint a későbbiekben ezek a magas díjak várhatóan változnak. A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának a helye.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
