2025.03.05, 06:31
Belgium szigorít

A visszaeső közúti szabálysértőket szeretné eltántorítani a szabálytalan vezetéstől a belga törvénykezés.

Belgiumban ugyan nincs úgynevezettt pontrendszer, azonban a közlekedés szabályait visszaeső módon megsértőket mégis követik, és többszöri szabálysértés után külön is szankcionálják. A jelenlegi kormánykoalíció ezt a rendszert szigorítja, csökkentve a toleranciahatárt. Központi adatbázist hoznak létre, amely segíti a rendőrséget és az igazságügyi rendszert a súlyos szabálysértéseket elkövető sofőrök kiszűrésében – például 20 km/óránál nagyobb sebességtúllépés, gépjármű felelősség biztosítás vagy jogosítvány nélkül történő vezetés, ittas vezetés vagy elektronikus eszközök vezetés közbeni használata. Az adatbázis tartalmazza majd az önkormányzatok kezelésében lévő automatizált sebesség-ellenőrző készülékekkel észlelt sebességtúllépések elkövetőit is.

A belga rendszer szerint azok a járművezetők, akik három éven belül a meghatározottnál több szabálysértést követnek el, automatikusan a pénzbüntetésen felüli retorzióra számíthatnak. A szabálymódosítás szerint csökken a toleranciahatár, tehát a visszaeső szabálysértők a jövőben az eddigieknél kevesebb számú szabálysértést követően számíthatnak a komolyabb retorzióra. A gyakran szabálytalankodó járművezetők először figyelmeztetést kapnak. A visszaeső sofőrök közúti közlekedésbiztonsági tanfolyam elvégzésével törölhetik a rendszerből a négy legrégebbi szabálysértésüket, de ennek is van feltétele, hogy legalább egy évig nem követnek el további szabálysértést. Az ittas vezetők esetén, ha három éven belül kétszer érik tetten őket  0,8-at meghaladó véralkoholszintnél magasabb fokú ittas vezetésen, akkor kötelezik őket a járművükbe alkoholszondás indításgátlót szerelni: egyes esetekben ez alól a bíróság felmentést adhat. Akik kábítószer hatása alatt vezetnek, egy hónapra automatikusan elvesztik jogosítványukat, szintén bírói mérlegelés alapján.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14