2021.06.07, 15:41
Bekapcsolt a nyár, kikapcsolt a figyelem-fegyelem

Durván megemelkedett a nyár első hetében a balesetek száma. Mindenki menne, de higgyék el, nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik! Több figyelemmel és fegyelemmel kell közlekedni!

Önök szerint a levegőbe beszélünk? Talán azt mondtuk, hogy dobják a gyeplőt a lovak közé és menjen mindenki ész nélkül? Nem, nem ezt mondjuk hétről hétre, hanem azt, hogy vezessenek figyelmesen, legyenek türelmesek egymással, legyenek fegyelmezettek, tehát tartsák be a KRESZ szabályait, mert aki a közutakon mozog, az arra számít, hogy a közlekedés minden résztvevője betartja az előírásokat, legyen akár gyalogosan, üljön bringán, motorkerékpáron, vagy autóban.

Sajnos a múlt hét baleseti számai azt mutatják, hogy a jótanácsokra csak a fotelban ülve bólogatnak, sokan amint kiteszik a lábukat az utcára, megérzik a szabadság szelét, azt rosszul értelmezik, és könnyelműen viszonyulnak a közlekedéshez. Erre utal, hogy a múlt héten a hatóságok tudomására 1237 közúti közlekedési baleset jutott. Ebből a számból 9 baleset követelt 11 halálos áldozatot! Tavaly azonos időszakban 4 halálos áldozatot mutatott a statisztika. Sokan sérültek is a balesetek során, 225 ember szenvedett könnyebb és 77 súlyos testi sérülést!

A múlt heti első halálos baleset a június, és így a nyár első napján történt Cegléd közelében. Kora délután a 311. számú út 22. km szelvényében egy 81 éves férfi személykocsival, előzés közben egy 65 éves nő által vezetett személygépkocsi oldalának ütközött. A baleset következtében az idős férfi a helyszínen meghalt.

Másnap, június 2-án történt a második halálos közúti baleset a nyár első hetében. Baranya megyében, Görcsöny lakott területén pár perccel éjfél után egy 46 éves férfi személyautóval egy balra ívelő útkanyarulatban az úttestről letérve egy beton hídpillérnek, majd egy lakóház betonkerítésének és vaskapujának ütközött. A baleset során a sofőr a helyszínen meghalt, utasai, egy 24 éves és egy 25 éves nő, valamint egy 52 éves és egy 25 éves férfi súlyos sérülést szenvedtek.

Június 3-ára esett a harmadik halálos közúti baleset. Hajdúszoboszló közelében a 4-es számú főút 196. km szelvényében, kora este egy 32 éves férfi személykocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egy fának ütközött. A sofőr a baleset következtében a helyszínen meghalt.

Június 4-én délután történt a múlt heti negyedik halálos kimenetelű közúti baleset. Szolnok közelében, lakott területen kívül a 4-es számú főút 92+401 km szelvényében egy 25 éves külföldi férfi tehergépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy 53 éves férfi által vezetett autóbusszal. A balesetben a buszsofőr, valamint az autóbuszban utazó 65 éves és 61 éves férfiak a helyszínen meghaltak, további 6 fő utas súlyos, 5 fő utas könnyű sérülést szenvedett. A tehergépkocsi vezetője és utasa könnyű sérülést szenvedett.

Az ötödik múlt heti halálos baleset június 5-én történt Békés megyében, Kondoros mellett. A 44-es számú főút 99. km szelvényében kora délután egy 50 éves férfi motorkerékpárral fékezést követően elborult, a járműről leesett és a menetirány-szerinti bal oldalra csúszott, ahol a szemből érkező, egy 43 éves nő által vezetett személygépkocsi alá szorult. A balesetben a motoros az orvosi ellátása közben a helyszínen meghalt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szintén június 5-én történt a múlt heti hatodik halálos eset.  Hodász közelében egy útkereszteződésben késő délután egy 54 éves férfi személygépkocsival közlekedve figyelmen kívül hagyta a kihelyezett elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, az útkereszteződésbe behaladt és összeütközött egy 41 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje, valamint jobb oldali első utasa, egy 48 éves nő súlyos sérülést szenvedtek, a jármű hátsó ülésén utazó 77 éves nő a helyszínen meghalt.

A nyár első hetének hetedik halálos balesete Komárom-Esztergom megyében, Kesztölcön történt. Kora reggel holtan találtak egy 39 éves férfit, akit egy járművel elütöttek. A bevezetett nyomozati cselekményeknek köszönhetően elfogtak egy 43 éves férfit, aki az általa vezetett személygépkocsival ütötte el a gyalogost, akit segítségnyújtás nélkül a baleset helyszínén hagyott. A gyanú szerint vétkes sofőr ellen őrizetbe vétele mellett folytatják le az eljárást.

A nyolcadik múltheti halálos baleset Baranya megyében, Szigetvár közelében történt június 6-án kora délután. Egy 58 éves férfi személygépkocsival áthaladt a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy 62 éves férfi által vezetett személykocsival. A balesetben a gyanú szerint vétlen autót vezető sofőr a helyszínen meghalt, az átsodródó autót vezető férfi és 56 éves nő utasa súlyos sérülést szenvedett.

A kilencedik halálos baleset is vasárnap történt. Hajdú-Bihar megyében Nyírmártonfalva közelében délután egy 34 éves férfi motorkerékpárral lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

...
2024.04.14. 05:54

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

...
2024.04.13. 05:59

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

Hidat mosnak a fővárosban

Hétvégén Budapesten az Árpád híddal folytatódik a hidak tavaszi nagytakarítása.

...
2024.04.12. 18:13

Hidat mosnak a fővárosban

Hétvégén Budapesten az Árpád híddal folytatódik a hidak tavaszi nagytakarítása.