Bódult állapotban okozott balesetet: vádat emeltek ellene.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Siófoki Járási Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kábítószer befolyása alatt vezetett, és saját autóján kívül további három parkoló gépjárművet is összetört. A 33 éves férfi 2020 decemberében Balatonföldvár belterületén haladt, azonban az útról letérve egy parkoló kisbusznak ütközött úgy, hogy további két autó is megrongálódott. A balesetet során a vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban a helyszínre érkező járőrök egy fehér port tartalmazó zacskót találtak a zavartan viselkedő férfinál, akit ezért a siófoki kórházba vérvételre előállítottak. Az elvégzett vizsgálat amfetamint mutatott ki a vádlott vérében. A kábítószer fogyasztása miatt a férfival szemben külön büntetőeljárás is indult. A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.