2024.07.06, 07:24
Balról jobbra

1941. július 6-án vezették be Magyarországon a jobb oldali közlekedést.

83 éve, 1941. július 6-án lépett életbe Magyarországon a jobb oldali közlekedésről szóló rendelet. Budapesten és környékén azonban csak 1941. november 9-én vezették be az új közlekedési rendet. A közlekedési tárca 1939 júniusában már határozott a változásról, de a bevezetés a háború miatt két évet tolódott. Bár a legendák szerint az ókori görögök és rómaiak az út bal oldalán közlekedtek, a római korban azonban még nem volt meghatározott hajtási irány, sok esetben az út szélessége sem tette lehetővé az egymás melletti egyidejű elhaladást, így egyik járműnek le kellett térnie.  Az 1700-as évek második felében az észak-amerikai brit gyarmatok többségében olyan helyi törvényeket fogadtak el, amelyek a jobb oldalon hajtást tették kötelezővé, a függetlenségi háború után pedig egységesen ezt a módot vezette be az új államszövetség.

Napóleon a XVIII. század vége felé az általa elfoglalt országokban bevezettette a jobb oldali közlekedést, de az csak legenda, hogy döntésében szerepet játszhatott, hogy az ősellenség Angliában 1735 óta kötelező volt a bal oldali forgalmi rend. Napóleon csak az addigi gyakorlatot intézményesítette, néhány korábban balkezes országban is. Ráadásul a francia seregek visszavonulása után a felszabadult országok visszatértek a baloldali közlekedésre, és csak a XX. században tértek át a jobb oldali közlekedésre. A változások azonban csak a közutakra igazak, magában a változást elindító Franciaországban például a vasutakon a mai napig bal oldali a közlekedés. A repülőgépek tömeges elterjedésével szintén a jobboldal irányba való kikerülést határozták meg a világon egységesen! A hajózásban is a jobboldali kikerülési irány van meghatározva.

A vasúti közlekedésben hazánkban már 1855-től alkalmazták a jobboldali közlekedést ott, ahol két sínpálya volt kiépítve. Ennek némiképp ellentmond a gödöllői HÉV, ahol ma is baloldali a hajtási irány, és ez valószínűleg így is marad a vonal felújításáig. A „kisföldalatti” közlekedési iránya 1973-ig szintén bal oldali volt, akkor a felújítást követően tértek át a jobb oldali irányra.

A közúti közlekedésben sem volt egységes szabály, az egyes országokban egymástól eltérő hajtási irányok voltak. Ausztriában 1938. szeptember 19-től, Csehszlovákiában 1939. május 1-től tértek át a jobboldali közlekedésre. A hazai újságok elszigetelődést, az idegenforgalom visszaesését jósolták, amennyiben nem változtatjuk meg a hajtási irányt. Végül a kontinensen utolsó előttiként Magyarország is átállt a jobb oldali közlekedésre. Az utolsó Svédország volt, amely kitartott egészen 1967-ig. A magyar döntésnek több oka volt. Egyrészt a német orientáció, illetve az, hogy a bécsi döntések által visszacsatolt területeken már jobb oldali volt a közlekedés rend. A közlekedési tárca végül 1939 júniusában határozott a változásról, de a bevezetés a II. világháború miatt két évet tolódott.

2407 Jobbra Tarts 2

Az 1941. június 26-i 187 000/1941. BM rendelet szerint az áttérés két lépésben történt. Július 6-án hajnali 3-kor Budapestet és környékét kivéve az egész országban, november 9-én hajnali 3-kor pedig a fővárosban és környékén tértek át a jobb oldali rendre. A bevezetésnél alapos előkészítésre volt szükség. A közlekedési- és tájékoztató táblákat, a különböző megállókat mind át kellett helyezni, vagy éppen újat kellett építeni. Az előmunkálatokat áprilisban kezdték: a rádió figyelmeztette a lakosságot, a lapok tájékoztató cikkeket közöltek, az iskolák az új rendet elmagyarázták a gyerekeknek.

Július 6-ától a Budapest körüli határvonalon burkolati jelek, táblák terelték a járműveket megfelelő sávokba. Az áttérés simán lezajlott, csak egy baleset történt: egy fehérvári kalauz a lezárt bal oldali ajtónak dőlve kiesett a járműből. A fővárosi tömegközlekedés november 8-án 23 órakor leállt, majd hajnalig elvégezték a műszaki átalakításokat. Az átállás nem okozott gondot a Beszkárt villamosainál, ezeknek ugyanis mindkét oldalon volt ajtaja. A buszoknál viszont ajtót kellett vágni a jobb odalukra. A költség 12 millió pengő volt.

A világ csaknem egyharmadában mind a mai napig a bal oldali közlekedés a kötelező. Európában így van ez Cipruson, Írországban, Máltán, Nagy-Britanniában. Ázsiában bal oldalon hajtanak Japánban, Indiában, Hongkongban, Szingapúrban, Thaiföldön. De Ausztráliában, Új-Zélandon, a Dél-afrikai Köztársaságban, Kenyában és Tanzániában is bal oldali közlekedési rend szerint közlekednek.

 

 

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.