Női kosárlabda mérkőzésre látogatott el az OBB BAZ megyei csapata.
Negyed-, és nyolcaddöntő női kosárlabda mérkőzéseken vett részt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a DVTK Kosárlabda Arénában február 18-20. között. A háromnapos döntő számos meglepetést tartogatott a szurkolók számára a kosárlabda mérkőzések mellett. A baleset-megelőzési standnál próbára tehették KRESZ tudásukat, vezethették a motoros szimulátort.

Közel háromszázan töltötték ki digitálisan a KRESZ tesztet és a legjobbak a DVTK csapat aláírásával ellátott kosárlabdát és egy ajándékcsomagot vihettek haza magukkal. De senki nem ment el üres kézzel, aki érdeklődött, vagy részt vett valamelyik vetélkedőben, illetve kipróbálta a szimulátort, mindenki kisebb balesetmegelőzési ajándékot kapott. Volt olyan is, akinek a folyamatosan futó balesetmegelőzési kis filmek tetszettek a legjobban.

– A teszteket digitálisan töltötték ki a jelentkezők, mivel az a tapasztalatunk, hogy ez így sokkal hatékonyabb, jobban nyomon követhető, illetve az esetleges hibákat is egyszerűbb összegyűjteni – mondta Domokos Tibor törzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság megbízott titkára. Egy QR-kód használatával játékos kvízhez, teszthez fértek hozzá a felhasználók.
Az arénában többször megjelent az ORFK-OBB logója, a videókat folyamatosan lejátszották a szünetekben, valamint többször elhangoztak a baleseteket előidéző okok is. A DVTK női kosárlabda csapata negyedszer hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 78-75-re legyőzték a címvédő Sopront.
Mátyási György (Fotó: rendőrség)

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.