2010.05.13, 09:56
Baleseti statisztika – 2010. április

Az év első 4 havában a személysérüléses közúti balesetek, a balesetben meghalt személyek és az ittasan okozott balesetek száma egyaránt csökkent.

 

Áprilisban is folytatódott az a kedvező trend, amely a közúti közlekedésbiztonság alakulását az év eleje óta – tágabb időintervallumban pedig már bő két éve – jellemzi. A rendőrség havi baleseti statisztikai adatai mindössze előzetesnek tekintendők – tekintettel arra, hogy azok a balesetet követő 24 órai helyzetet tükrözik, ugyanakkor közúti balesettel okozati összefüggésben tragédia napokkal, ill. hetekkel később is bekövetkezhet – ugyanakkor kis hibaszázalék mellett hűen jelzik az adott helyzetet, valamint a folyamatok irányát.

Az áprilisi előzetes adatok gyakorlatilag valamennyi „súlyozott” területen kedvező folyamatról árulkodnak. 2010. első négy havában hazánk területén összesen 4.196 személysérüléses közúti balesetet regisztráltak, 13,66 %-kal kevesebbet, mint 2009. azonos időszakában (akkor 4.860 baleset történt). A halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses közúti balesetek száma egyaránt csökkent, mértékük a felsorolásnak megfelelően 18,50 %, 18,42 %, valamint 11,01 %.

Megyék Balesetek száma Arány Dinamika
2009. 2010. (%) (%)
Budapest 296 269 20,76 -9,12
Baranya 58 46 3,55 -20,69
Bács 67 67 5,17 0
Békés 76 49 3,78 -35,53
Borsod 82 62 4,78 -24,39
Csongrád 49 65 5,02 32,65
Fejér 57 63 4,86 10,53
Győr 67 68 5,25 1,49
Hajdú 77 73 5,63 -5,19
Heves 34 40 3,09 17,65
Komárom 50 48 3,70 -4
Nógrád 25 10 0,77 -60
Pest 195 132 10,19 -32,31
Somogy 46 40 3,09 -13,04
Szabolcs 82 63 4,86 -23,17
Szolnok 61 58 4,48 -4,92
Tolna 43 17 1,31 -60,47
Vas 40 48 3,70 20
Veszprém 59 47 3,63 -20,34
Zala 46 31 2,39 -32,61
Autópálya 41 0 0 0
Összesen: 1 551 1 296 100 -16,44


Az EU és a nemzeti közlekedésbiztonsági koncepciók gyakorlatilag kivétel nélkül a balesetben meghalt személyek számának visszaszorítását tűzték ki célul. Ennek megfelelően a baleseti statisztikában is kiemelt helyen kezelik a közúti tragédiák alakulását. Az előzetes adatok alapján 2010. január 01. és április 30. között eltelt időszakban hazánk közútjain 205-en vesztették életüket balesetben, a tavalyi 250 fővel szemben. Az 18 %-os csökkenés azt is jelenti, hogy az idén eddig 45 fő életét sikerült megmenteni ahhoz a 2009-es évhez képest, melyet a közlekedésbiztonsági krónikák az elmúlt négy évtized legsikeresebb évének tekintenek.

Az ittasan okozott személysérüléses közúti balesetek számában igen jelentős csökkenés tapasztalható. Az első négy hónapban összesen 428 ittasan okozott balesetet regisztráltak (tavaly ilyenkor 644-et!), s ez 33,54 %-os negatívumnak felel meg. Ez természetesen az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli arányára is kihatott: a jelenleg mért 10,20 %-os arány mindenképpen évtizedes csúcsnak számít. Óvatosságra int ugyanakkor, hogy még mindig minden kilencedik személysérüléses baleset mögött az ittas vezetés jelensége áll hazánkban, s a tapasztalatok alapján különösen aggasztó, hogy a kétkerekű járművek vezetői közül egyre többen vesznek részt a forgalomban úgy, hogy előzetesen szeszesitalt fogyasztottak.

A közúti balesetek okai nem változtak.
A balesetek 31 %-a gyorshajtás, 24 %-a az elsőbbség meg nem adása, 14 %-a pedig a kanyarodási szabályok megszegése miatt következett be. A közúti forgalomban legnagyobb arányt betöltő személygépkocsi vezetők okozták a balesetek kétharmadát (67 %-át, összesen 2.774 balesetet). A tehergépkocsi vezetők részaránya 10 %, az autóbusz vezetőké 1 %, a motorkerékpár és a segédmotoros kerékpár vezetőké 3-3 %, a kerékpárosoké 8 % (!), a gyalogosoké pedig 7 % a balesetek okozásában.

 

Miért fontos a kamionok és a buszok ellenőrzése?

A teheráruforgalom és a közösségi személyforgalom közútra súlyozódásával különösen fontossá vált, hogy a részt vevő járművek és sofőrjeik megfeleljenek a szabályoknak.

...
2025.02.16. 20:59

Miért fontos a kamionok és a buszok ellenőrzése?

A teheráruforgalom és a közösségi személyforgalom közútra súlyozódásával különösen fontossá vált, hogy a részt vevő járművek és sofőrjeik megfeleljenek a szabályoknak.

A vonat tavaly sem viccelt

MÁV jelentése szerint 2024-ben megnőtt az "idegenhibás" vasúti balesetek száma.

...
2025.02.16. 09:05

A vonat tavaly sem viccelt

MÁV jelentése szerint 2024-ben megnőtt az "idegenhibás" vasúti balesetek száma.

Elsősorban a teherautókat és a buszokat ellenőrzik

A jövő héten hétfőtől fokozott közúti ellenőrzést tart a Rendőrség.

...
2025.02.15. 08:03

Elsősorban a teherautókat és a buszokat ellenőrzik

A jövő héten hétfőtől fokozott közúti ellenőrzést tart a Rendőrség.

Ónos eső jöhet

Másodfokú riasztást adtak ki több délnyugat-magyarországi járásra.

...
2025.02.12. 12:14

Ónos eső jöhet

Másodfokú riasztást adtak ki több délnyugat-magyarországi járásra.

Felkapaszkodó biztosítási díjak

1,7 százalékkal drágult a casco biztosítások átlagdíja tavaly.

...
2025.02.10. 12:20

Felkapaszkodó biztosítási díjak

1,7 százalékkal drágult a casco biztosítások átlagdíja tavaly.

Szokatlanul élénk a használtautópiac

A két nagy használtautó-hirdetési portál egyaránt jelentős aktivitásról számolt be a vásárlók és eladók oldaláról egyaránt.

...
2025.02.10. 10:18

Szokatlanul élénk a használtautópiac

A két nagy használtautó-hirdetési portál egyaránt jelentős aktivitásról számolt be a vásárlók és eladók oldaláról egyaránt.

Budai dugók hétfőtől

Hétfőtől burkolatjavítás kezdődik a fővárosban a Pacsirtamező utcában és az Árpád híd felhajtóin.

...
2025.02.09. 05:17

Budai dugók hétfőtől

Hétfőtől burkolatjavítás kezdődik a fővárosban a Pacsirtamező utcában és az Árpád híd felhajtóin.

Dugóoldás

Hatsávossá bővítik az M1-es autópályát Győrig. Megépül az M100 is.

...
2025.02.08. 05:53

Dugóoldás

Hatsávossá bővítik az M1-es autópályát Győrig. Megépül az M100 is.