2020.08.15, 06:47
Balatoni és velencei-tavi vasúti átkelőkben lesznek ellenőrzések

A vasúti átkelőkben történő balesetek megelőzésére közös közúti-vasúti ellenőrzést szervezett a MÁV és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével.

A nyári szezonban a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül nyolc Balaton-parti, illetve velencei-tavi település útátjárójában hívja fel a közlekedők figyelmét a közút és vasút kereszteződéseiben, az útátjárókban bekövetkező balesetek megelőzésére. A MÁV hálózatán csak az elmúlt egy hétben 13 személyi sérüléssel járó balesetből 5 vasúti átjáróban történt.

A járvány miatti veszélyhelyzet idején a mérsékeltebb közúti közlekedés is közrejátszott abban, hogy idén júliusig, tizeneggyel kevesebb, 30 baleset történt a vasúti átjárókban 2019 hasonló időszakához képest. Ebből 2 halálos kimenetelű volt, 12 személyi sérüléssel, 16 eset pedig anyagi kárral végződött; míg tavaly 41 esetből 10 volt halálos, 12 személyi sérüléssel, 19 pedig anyagi kárral járt.

Csibrik Csaba rendőr alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály, Autópálya Alosztály vezetője elmondta, hogy a közlekedők a vasúti átjárókban gyakran figyelmetlenek vagy túlbecsülik saját képességeiket. A baleseti okok között előfordul a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása és a vezetés közbeni telefonálás is.

Biber Anett a MÁV szóvivője hozzátette: „Az útátjárós balesetek oka elsődlegesen az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése. Gyakran tapasztalható, hogy a járművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás („még átérek”), a vezetés közbeni telefonálás és az ahhoz kapcsolódó tevékenység okozza. Az elmúlt tíz évben a MÁV hibájából nem történt vasúti átjárós baleset, azonban ezek következtében a vasúttársaság jelentős, évente százmilliós nagyságrendű kárral kénytelen számolni.”

Kiemelten veszélyeztetettek azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők (fülhallgatóval történő közlekedés, kapucnis ruházat, mobiltelefon használata stb.) okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. Gyakorta megtörténik, hogy a teherautók, kamionok egymást viszonylag szorosan követve haladnak, és ilyenkor a kamionsor elején lévő járművek áthaladása közben lecsukódó sorompóról a hátrébb közlekedők nem, vagy későn vesznek tudomást. A statisztikák szerint évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A MÁV a vasúti átjárókban történt események számának csökkentése, és a figyelem felhívása céljából közút és vasút kereszteződéseiben 2018 óta folyamatosan, éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével. Legfőbb cél a baleset-megelőzés: felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők figyelmesen, kiemelt körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés elkerülésére.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!
  • Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít!
  • A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!
  • A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.
  • A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Ilyenkor érdemes lassítani, és meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, nem közelít-e vonat.

 

A MÁV, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Mentőszolgálat arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

Mit vesznek a magyarok?

A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.

...
2026.04.18. 07:34

Mit vesznek a magyarok?

A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.

Nőttek a vendégtankolások is

11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

...
2026.04.17. 13:01

Nőttek a vendégtankolások is

11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

Fővárosi aratás

Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.

...
2026.04.16. 13:35

Fővárosi aratás

Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.

Közösen a biztonságos közlekedésért

Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.

...
2026.04.15. 17:16

Közösen a biztonságos közlekedésért

Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.

Az erős forint húzza az importot

Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.

...
2026.04.15. 11:51

Az erős forint húzza az importot

Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.

Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala

A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.

...
2026.04.14. 07:22

Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala

A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.

A NAV segít a befizetésben, ha nem megy

Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.

...
2026.04.13. 13:37

A NAV segít a befizetésben, ha nem megy

Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.

...
2026.04.12. 06:53

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.