2022.02.24, 10:23
Az úttesten fekvő részeg emberen hajtott át

Felfüggesztett szabadságvesztésre számíthat a baleseti sérültet magára hagyó sofőr.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves szlovák állampolgár ellen, aki elütött egy ittas személyt, akinek nem nyújtott segítséget. A vád szerint a férfi 2021. július 14-én, hajnalban, Nagyoroszi területén vezetett, miközben az előtte lévő útszakaszon feküdt egy sötét, fényelnyelő színű ruházatot viselő, ittas férfi. A vádlott nem észlelte az alakot, csak mikor áthajtott rajta. Mintegy 200 méter megtételét követően visszament a helyszínre, ott megállt, azonban a járműből nem szállt ki, hanem rövid idő után elhajtott.

Mintegy fél óra elteltével egy arra közlekedő autós vette észre az úttesten fekvő sértettet, és hozzá segítséget hívott. A sérült személy ekkor még eszméleténél volt, azonban a kiérkező mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen életét vesztette. A baleset oka az volt, hogy a néhai sértett megszegte a gyalogosokra vonatkozó KRESZ előírást, miszerint köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely az úttesten haladó járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

A nyomozás során elvégzett bizonyítási kísérlet és az igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a sértett csak féktávolságon belül volt észlelhető, így a vádlottnak nem volt lehetősége a baleset elhárítására – ugyanakkor a balesettel érintett jármű vezetőjeként segítséget kellett volna nyújtania a sérültnek. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a 30 éves férfival szemben – aki a nyomozás során több mint két hónapig letartóztatásban volt – segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat, és figyelemmel büntetlen előéletére, valamint arra, hogy a baleset okozásáért nem terheli felelősség, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14