A vírusválság nem írja felül a magyarországi közúthálózat fejlesztésével kapcsolatos terveket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelt célja a megyei jogú városok és a fontos gazdasági területek bekapcsolása négysávos utakkal a gyorsforgalmi hálózatba.
Az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Mosóczi László, a mintegy 13 milliárd forintból induló zalaegerszegi új városépítési program bejelentése kapcsán beszélt arról, hogy az elmúlt évtized elején 10 megyeszékhely volt elérhető gyorsforgalmi úton, mára ez a szám már 13, és év végéig 14-re nő Eger bekötésével. Békéscsaba, Szolnok, Kaposvár és Zalaegerszeg felé is zajlanak a kivitelezési munkák, az idén elkészül az M76-os Zalaegerszeg előtti bevezetője és az M7-es autópályától Balatonszentgyörgyig tartó szakasza. Az államtitkár elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzeti intézkedések nem okoztak jelentős késedelmet a hazai közlekedésfejlesztésben, folyamatosan zajlottak az építkezések. A veszélyhelyzet fokozatos enyhítésével egyre több helyen indulhatnak új építkezések. A megyeszékhelyek bekapcsolása mellett kiemelt cél a gyorsfogalmi utak elvezetése a határokig, figyelembe véve a szomszédos országok fejlesztéseit is. Míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton az M1, az M5 és az M7 autópálya jóvoltából, azóta elkészült az M43 Arad irányába, az M15 bővítése Pozsony felé, valamint az M70-es bővítése Szlovénia irányába. Nyáron várhatóan átadják M4-es autópálya újabb szakaszát, ami Nagyvárad irányába biztosít összeköttetést.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.