2024.12.04, 14:43
Az új sebességmérők eredményei

Egy hónap alatt közel 53 ezer gyorshajtót értek tetten Budapesten.

Az új sebességmérő kamerák az elmúlt egy hónapban közel 53 ezer gyorshajtót mértek be – jelezte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A közlemény alapján Budapesten 26 új sebességmérő kamerát állítottak üzembe október 30-án, amelyek 47 forgalmi sávot ellenőriznek. A berendezések radaros elven működnek, különböző forgalmi és fényviszonyok mellett 24 órás, folyamatos mérésre alkalmasak, az elhaladó járművekről minden napszakban jó minőségű felvételeket készítenek, felismerve azok honosságát és rendszámát is. A kamerák november 30-ig 52 926 gyorshajtót mértek be, a legkirívóbb eset a IX. kerületi Üllői úton történt, ahol az 50 km/óra megengedett sebesség helyett 158 km/óra sebességgel haladt egy autós, amiért 468 ezer forint közigazgatási bírságot kapott. Az Árpád hídon – ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság már nyáron fokozta az ellenőrzések intenzitását – három gépkocsit is a megengedett 70 km/óra kétszeresével, 140, 143 és 149 km/óra sebességgel mértek be. Ezek a sofőrök fejenként 140 ezer forint közigazgatási bírságot kaptak. A közlemény szerint több más helyszínen is mértek rekord értékeket, 50 km/óra sebességkorlátozásnál a III. kerületi Szentendrei úton 147 km/óra, a XIII. kerületi Váci úton 134 km/óra, a XIX. kerületi, a ferihegyi repülőtérre vezető úton 135 km/óra, míg a XXII. kerületi 6-os főúton 153 km/óra sebességű gyorshajtást rögzítettek.

Dugós napoknak nézünk elébe

Burkolatfelújítás miatt korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son. Huzamosan teljes útzár lesz a Biatorbágyot Páttyal összekötő országúton is.

...
2025.11.10. 06:18

Dugós napoknak nézünk elébe

Burkolatfelújítás miatt korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son. Huzamosan teljes útzár lesz a Biatorbágyot Páttyal összekötő országúton is.

Csenget az elektromos-kassza

Ötezer felett a sikeres pályázók száma, akiknek elektromos autó vásárlásához utaltak ki támogatást a vállalati e-autó programban.

...
2025.11.09. 09:03

Csenget az elektromos-kassza

Ötezer felett a sikeres pályázók száma, akiknek elektromos autó vásárlásához utaltak ki támogatást a vállalati e-autó programban.

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

...
2025.11.05. 09:10

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

...
2025.11.04. 08:47

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

Engedd, hogy észrevegyenek!

Idén november 7-én, pénteken lesz a „Light Friday” az ORFK-OBB rendezésében! Jöjjenek, keressék a rendőröket, akik 100 százalékos árengedménnyel ajándékoznak láthatósági eszközöket a jelentkezőknek!

...
2025.11.03. 13:18

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

...
2025.11.02. 21:33

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

...
2025.11.01. 07:38

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.

...
2025.10.31. 07:32

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.