2026.02.12, 08:43
Az új KRESZ bringás szemmel

Kerékpáros szervezetek véleményezték az új KRESZ tervezetét.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szakmai egyeztetéseket folytat az új KRESZ tervezetével kapcsolatban. Szerdán a kerékpáros szervezetek javaslatainak áttekintésével folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása. Az ÉKM által szervezett workshop mintegy 30 résztvevőjének Kerékgyártó János, az ÉKM közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az új KRESZ alapelvben is megfogalmazott célja a gyengébb közlekedők védelme és a biztonságosabb közlekedés feltételeinek a megteremtése, ezért a kerékpáros közlekedés szabályain a tervezet számos kérdésben változást javasol a jelenleg érvényben lévő KRESZ-hez képest. Hozzátette, hogy a minisztérium minden közlekedési ágazat számára biztonságos, életszerű, jól alkalmazható feltételeket szeretne teremteni az utakon, ez a városi és a vidéki közlekedésben egyaránt jelentős szerepet játszó kerékpárok esetében az egyik legösszetettebb kérdés. Az új szabályozás célja, hogy támogassa az együttműködést a közlekedők között.

Az ÉKM-nek az egyeztetéssel kapcsolatban kiadott közleménye szerint Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár elmondta, hogy érzékelhető a szemléletváltás az új KRESZ-ben, amely számos olyan javaslatot tartalmaz, amelyet az elmúlt években ők maguk is képviseltek. Az új KRESZ tervezetének a nyilvánosságra hozatalát követően egyeztettek a kerékpáros szervezetekkel, amelynek eredményeként 39 pontos javaslatcsomagot küldtek meg előzetesen a minisztérium részére. A javaslatok között olyan témák szerepeltek, mint a választható kerékpárút bevezetése vagy a kerékpáros utca szabályozásának pontosítása. A találkozón érintették a gyalogosok zebrán való átkelését, a kerékpárosokra vonatkozó sebességhatárokat és az újonnan bevezetendő sportkerékpáros fogalmát is.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshopsorozat folytatódik, a következő alkalom témája a közlekedésre felkészítés feladatai lesznek. Az ÉKM célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14