2026.02.14, 10:48
Az új KRESZ az oktatásban

Az új KRESZ ismertetésének a szükségességét vizsgálták az óvodás, kisiskolás korosztályok esetén.

Rendhagyó programmal folytatódott az új KRESZ-tervezet véleményezésére indított workshop-sorozat. A résztvevők arról egyeztettek, hogyan támogatható a leghatékonyabban a közlekedésre nevelés és oktatás, illetve milyen feladatai lesznek a közlekedésre felkészítésnek a KRESZ megújítása esetén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (EKM) véleménye szerint a téma fontosságát az adja, hogy a szabályok betartása, a veszélyhelyzetek felismerése és az egymásra figyelés alapjai már gyermekkorban formálódnak. Az óvodás korban kezdődő és folyamatosan végigkísért edukációs program jelentős hatással lehet a közlekedésbiztonság javítására és a biztonságtudatos gondolkodás kialakítására. Az új KRESZ megalkotásának időszaka különösen alkalmas időpont lehet erre, hiszen a jogszabály életbe lépését követően az új szabályokat a közlekedők minél szélesebb köre számára megismerhetővé kell tenni.

Az ÉKM e tárgyban kiadott közleménye szerint Berta Tamás, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) közlekedésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese elmondta: kiemelt az a cél, hogy a gyermekeket érintő balesetek száma a lehető legkisebb legyen, ehhez pedig a gyermekeket meg kell tanítani a biztonságos közlekedésre. A KTI évek óta részt vesz a közlekedésre felkészítésben, az ORFK-OBB-vel közös Biztonságos Óvoda programjuk keretében például a legkisebbeket is megismertetik a legfontosabb biztonsági szabályokkal, emellett segítik a szülőket a biztonságos gyermekszállításban is, hisz ezzel a legtöbb gyermeksérülés megelőzhető, kivédhető.

Elhangzott a fórumon, hogy a KTI és az V. kerületi önkormányzat közösen indít egy programot, amelyben a gyermekek születésétől kezdve kapnak a szülők segítséget a kicsik közlekedésre neveléséhez, majd amikor a gyermekek oktatási intézménybe kerülnek, akkor az óvodákban, iskolákban is rendszeresen részt vesznek olyan játékos képzéseken, amelyek segítik őket a közlekedési ismeretek elsajátításában.

A témával kacsolatban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy a közlekedésre felkészítés 2020 óta része a Nemzeti alaptantervnek, az alsó és felső tagozatosok különböző tanórák során sajátítanak el ilyen ismereteket. A cél ennek a fejlesztése, például a Szegedről indult KEVE országos programmá történő kiterjesztése. Kiemelte, hogy jelenleg is tart a NAT értékelése, március elejéig várnak javaslatokat arra vonatkozóan is, hogy a közlekedésre nevelés hogyan bővüljön. A workshop résztvevői felajánlották, hogy összeállítanak egy anyagot, amelyet eljuttatnak a Klebelsberg Központhoz.

A résztvevők számos közlekedésre nevelő programot mutattak be, majd megvitatták a gyakorlati tapasztalatokat és határoztak arról, hogy az új KRESZ kapcsán készül egy intézkedési terv a bevezetéshez szükséges feladatokra vonatkozóan, másrészt az egységes edukációval kapcsolatban, amelyhez tisztázni kell a célokat, az eszközöket, valamint a szerepeket (önkormányzatok, oktatási intézmények, civil szervezetek, pedagógusok, szülők), továbbá ki kell dolgozni a motivációs rendszert is. Kulcskérdés az intézmények, tanárok, iskolarendőrök és a szülők bevonása, a szakmai és módszertani alapok egységesítése.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalom témája a fogyatékkal élők közlekedését szolgáló feladatok lesznek. Az ÉKM célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.