2021.04.21, 13:43
Az ittas vezetőre nem lehet felkészülni

Ittasan nekihajtott egy férfi egy másik autónak, majd továbbhaladt, talán észre sem vette. A helyszíntől nem messze a rendőrök megtalálták, amint már aludt a kocsijában. Talán még szépet is álmodott, például, hogy nem kerül bajba.

Egyszer Fábry Sándor és Wahorn András készített egy kalandos úti beszámolót, Cadillac Drive címen, mikor is Amerikában vettek egy régi tepsi Cadillac kabriót, majd azzal nagyobbrészt lábon hazajöttek keresztül Szibérián. Ebben a filmben volt egy jelenet, amint a nagy semmin átvágó kietlen aszfaltút közepén, Szibéria mélyén állt egy Moszkvics. Közelmentek a kamerával, benéztek a kocsiba, és egy részeg ember aludt a kormány mögött ülve. Ez a jelenet jutott eszünkbe mikor a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményét olvastuk. A közlemény szerint a Debreceni Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a vád szerint ittasan egy útkanyarulatban összeütközött egy szabályosan haladó gépkocsival, majd megállás nélkül elhajtott, majd később félreállt és elaludt a volán mögött.

A vád szerint a vádlott 2020. október 18. napján 12 óra 40 perc körül személykocsival közlekedett Fülöp-Bánháza belterületén úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A községben haladva elérkezett egy jobbra ívelő útkanyarulathoz, azonban ittasságából eredő figyelmetlensége, illetve koncentrációhiánya folytán nem tudta követni az útpályát, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautó bal oldalának. A vétlen gépkocsivezető észlelve a vádlott szabálytalan közlekedését, fékezéssel és jobbra, a füves útpadkára kormányzással próbálta elkerülni az ütközést.

A vádlott a baleset után nem állt meg, hanem adatainak hátrahagyása nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy az ütközés következtében megsérült-e valaki, illetve, hogy a másik járműben segítségnyújtásra szorul-e bárki. A másik gépkocsivezető az ütközést követően megfordult és egy ideig követte a vádlottat, aki előtte bizonytalan úttartással közlekedve többször is áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba. Ezt követően a vétlen gépkocsivezető megállt és telefonon értesítette a rendőrséget.

A településre kiérkező rendőrök a már álló gépjárműben megtalálták a vádlottat, aki aludt. A vele szemben történt intézkedések során megállapítható volt, hogy a férfi erősen ittas állapotban vezette az autót. A bűncselekmény kapcsán személyi sérülés nem történt, azonban mindkét járműben anyagi kár keletkezett. A vádlott magatartásával több KRESZ szabályt is megszegett. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlott ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és meghatározott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.