2021 végére elkészül a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, jövőre vagy legkésőbb két év múlva pedig már a teljes kapacitása le lesz kötve.
Az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László Zalaegerszegen a ZalaZONE tesztpálya harmadik innovációs napján beszélt arról, hogy az önvezető és elektromos járművek vizsgálatára is alkalmas objektum építésével együtt kezdték el fejleszteni a „tudáskörnyezetet” is. Egyetemi és céges kutatóintézetek épületei állnak már és épülnek még a létesítmény mellett, de az egyelőre üresen álló telkeket is járműfejlesztésben érdekelt világcégeknek értékesítették.
Palkovics László kifejtette: magán kutatóintézet épült elsőként a tesztpálya mellett, de már a megnyitásakor megtelt bérlőkkel, jelenleg a világ legmodernebb 3D-s szimulátorát is a tesztpálya mellett alakítják ki, de egyetemi előadóterem is létesül. Zalaegerszegen elkezdték a szakképző intézmények teljes átalakítását is. A pálya közvetlen környezetében készülnek 2023-tól a legmodernebbnek számító Lynx harcjárművek, amelyhez saját tesztkörnyezetet is kialakítottak már, de ez utóbbi a mezőgazdasági járművek vizsgálatára is alkalmas.
A zalai megyeszékhelyen kifejezetten fontos szerepet kap a drónokkal együttműködő rendszerek fejlesztése és tesztelése, egy közeli gyümölcsösben már elkezdték kiépíteni a kabin nélküli traktorok és permetező drónok működtetésére épülő kísérleti rendszert – ismertette a miniszter, hangsúlyozva, hogy a zalaegerszegi lehetőségek a világ bármely táján megállnák a helyüket.
Szalay Zsolt, a ZalaZONE kutatási és innovációs vezetője elmondta: a zalaegerszegi tesztpályának kilenc egyedi eleme van, amire digitális infrastruktúra és rendkívül korszerű kommunikációs hálózat épül, továbbá az önvezető földi és légi járművek együttműködését is képesek vizsgálni. Az a cél, hogy Zalaegerszegen a világ legmagasabb hozzáadott értéket teremtő tesztpályáját alakítsák ki.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.