2019.07.18, 13:11
Az autósok kedvenc szabályszegései

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a közlekedők tapasztalatai szerint. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van.

Megkapták a bizonyítványukat az autósok a többiektől. A K&H biztos jövő kutatása azt vizsgálta, hogy a 30-59 éves magyarok szerint a KRESZ-szabályokat mennyire veszik figyelembe a sofőrök. A válaszadók legnagyobb része, 84 százaléka mondta azt, hogy az autósok legkevésbé a telefonhasználatra vonatkozó szabályokat veszik figyelembe.

Második helyen, 78 százalékos aránnyal következik a gyorshajtás. A megkérdezettek szerint rossz a helyzet a parkolás és az előzés terén is, a válaszadók 65, illetve 64 százaléka gondolja úgy, hogy ezekre sem figyelnek kellőképpen a sofőrök. A gyalogosok sincsenek túl jó helyzetben: a megkérdezettek mindössze fele véli úgy, hogy a gépjárművezetők közül többségben vannak azok, akik a zebrán elsőbbséget adnak a járókelőknek.

A másik végletet a közlekedési lámpák jelentik, 76 százalék gondolja úgy, hogy a lámpajelzéseket betartják az autósok. Érdekes azonban, hogy minél többet vezet valaki, annál rosszabb a véleménye. 64 százalék szerint pedig a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé.

Kiderült az is, hogy sofőrként és utasként eltérően látják az emberek az alkoholfogyasztásra, a biztonsági öv használatára és a zebrán való elsőbbségadásra vonatkozó szabályok betartását. Akik jellemzően csak utasként autóznak, azok szerint ezt a három szabályt gyakrabban megszegik az autósok.

Annak ellenére, hogy a többség azt gondolja, hogy a gépjárművezetők a telefonálásra vonatkozó szabályokat tartják be a legkevésbé, mégis csak nagyon kevesen, a megkérdezett sofőrök mindössze 3 százaléka kapott bírságot emiatt az elmúlt 3 évben. A büntetések terén egyébként a gyorshajtásé a főszerep, a felmérésen résztvevők 13 százaléka kapott bírságot sebesség-túllépésért.

A gyorshajtás után következő második leggyakoribb büntetési ok a parkolás, a válaszadók 11 százaléka járt már emiatt pórul. A budapestiek kevésbé szerencsések: itt jóval magasabb, 18 százalékos a parkolásért megbüntetettek aránya, a nyugati megyékben élőknél ennél jóval alacsonyabb, mindössze 5 százalékos.

Az elsőbbségadási szabályok és a stop tábla figyelmen kívül hagyása 2 százaléknak jelentett már büntetést az elmúlt 3 évben. A megkérdezettek közül viszont senkit sem büntettek meg az elmúlt 3 évben ittas vezetésért vagy azért, mert a zebrán a gyalogosnak nem adtak volna elsőbbséget.

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

...
2025.11.05. 09:10

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

...
2025.11.04. 08:47

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

Engedd, hogy észrevegyenek!

Idén november 7-én, pénteken lesz a „Light Friday” az ORFK-OBB rendezésében! Jöjjenek, keressék a rendőröket, akik 100 százalékos árengedménnyel ajándékoznak láthatósági eszközöket a jelentkezőknek!

...
2025.11.03. 13:18

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

...
2025.11.02. 21:33

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

...
2025.11.01. 07:38

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.

...
2025.10.31. 07:32

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.

Vigyázzunk az élőkre miközben tiszteljük a holtakat!

Mindenszentek és halottak napja idején is közlekedjünk óvatosan! A mindenszentek és az iskolai őszi szünet miatt a hosszú hétvégén a szokásosnál nagyobb forgalomra kell számítani nemcsak a temetők környékén, hanem az autópályákon és országutakon is.

...
2025.10.29. 09:20

A személyautó tulajdonosok tizede még érintett

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.

...
2025.10.27. 09:08

A személyautó tulajdonosok tizede még érintett

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.