Az autóvezetés és az alkoholfogyasztás nem fér meg egymás mellett, ezt különösen az autót kedvelő embereknek kéne tudni, tiszteletben tartani. Hát nem mindenkinek sikerült egy kunfehértói autós rendezvénynél tartott ittasság ellenőrzés tapasztalata szerint.
Öt ittas vezetőt állítottak bíróság elé egy napon Kiskunhalason abból a kilencből, akiket még a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egyenruhásai augusztus 22-én szűrtek ki egy célzott ellenőrzés során. Az egyenruhások aznap 10 órától 13 óra 30 percig tartottak közlekedésrendészeti akciót az ittas járművezetők kiszűrésére a Kunfehértónál megrendezett autóstalálkozón.
Az akció során 9 sofőrnél mutatott pozitív eredményt a szonda, ebből 5 személlyel szemben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak a rendőrök, a másik 4 fővel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek. Az ittaság kiszűrését a helyszínre kitelepített mobilellenőrző ponton végezték. Az egyenruhások ezen felül még 21 gyorshajtóval szemben is intézkedtek.
Az öt sofőr (4 férfi, 1 nő) ellen, akikkel szemben büntetőeljárást indítottak, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat szeptember 9-én. Ők ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban álltak a bíróság elé. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve kiemelt figyelmet fordít az ittas vezetők elleni határozott fellépésre. Az ittas vezetés a leggyakoribb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos, halálos balesetet okozott már az utakon. Az ittas vezető nemcsak a saját, de mások életét is veszélyezteti.
A járási ügyészség által bíróság elé állított vádlottak tehát 2021. augusztus 21-én és 22-én egy Kiskunhalas környéki községben vezettek ittasan autókat. A tetten ért vádlottak közül ketten utasokat is szállítottak. Az összes ittas vezetőnek volt vezetői engedélye, de a jogosítványaikat az intézkedő rendőrök a helyszínen elvették. Az egyik férfi ittas járművezetés miatt már volt büntetve, a többi ittas vezető büntetlen előéletű.
A szabadlábon lévő vádlottakat a Kiskunhalasi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően bűnösnek mondta ki és velük szemben pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. A pénzbüntetés legmagasabb összege 210 000 forint, míg a leghosszabb eltiltás 1 év 4 hónap volt. Négy vádlott esetében az ítélet jogerőre emelkedett, egy ittas vezető ügyében a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.